Egykedvű hangulat telepedett rám miután kivettem, majd elfoglaltam szobámat. Voltak rossz érzéseim, amik napok óta fojtogattak. Voltak bennem kérések, melyeket nem tudtam megválaszolni magamnak, s ezek csak feszengették magányom gerjesztette fájdalmat.
Mindhiába foglalom le magamat, újra s újra bevillan a múlt évek hosszúsága.
Úgy érzem írnom kel... újra előveszem kis füzetemet, mely könyv vastagságú, s elején több régi, megbarnult kép simul a kemény fedőlapnak. Kinyitva középtájon tollat húzok elő táskám mélyéből, s megvetett-len ágyamra helyezkedve írni kezdek....
Egyre csak űz s űz nyughatatlan vérem...bár azt már nem is az élet keringteti testemben...istenem, olyan terhes minden nap megérezni súlyát, elviselni örökké valóságát...
Remélem itt, ebben a kis városban meglelem azt a választ, és nyugalmat, amit évek hosszú sora óta keresek, kutatok. Az élet tele van titkokkal, váratlan fordulatokkal. Talán a szerencsémet egy, éppen készülőben lévő furfangos fordulat kívánja meg változtatni.
Nincs olyan nap, hogy nem gondolnék a sors iróniájára, szerencsétlen szerencsémre, hogy megízlelt egy fura lény, amit anno úgy féltem... de...a félelemmé válva hasonultam a vámpíri léttel. Nem tartok tőle, megtanultam használni, és előnyeivel élve igyekeztem beilleszkedni abba a síkba, amiből az idegen vámpír ragadott ki.
De nem is ezt kellene ecsetelnem... hiszen annyiszor utaltam rá.. inkább az foglalkoztat, hogy vannak még olyanok, akik a háború alatt lettek vámpírok? Ha igen vajon...Ő is azzá lehetett? De...ha az lenne felkeresne?
Feltekintve a félig tele körmölt lapról a szoba üres szekrényének sötét előlapját bámulom.
Lassan becsukom a fedelet s a könyvecske éjjeli szekrényem tetejére simul.