Night Club

Láttam Elena arcán,hogy nincs nagy kedve most ide jönni,mert Stefan-t akarja istápolni.Már kicsit kezdett elegem lenni abból,hogy mindig csak Stefan és semmi szórakozás.Majd lángra kaptam,és így szólaltam:
-Kezd kicsit elegem lenni abból,hogy mindig csak Stefan!!
Láttam,hogy kicsit ezzel megbántottam Elenát ezért rögtön bocsánatot is kértem:
-Jaj,neharagudj rám Elena!Kicsit elszálltam,de már itt vagyok!-Elena hál' Isten megbocsáljtott.Majd egyből az elnézés kérés után így szóltam:
-Na,akkor irány befele!!És kezdődjön a bulii!!A mai este nagyon jól fog eltelni!!Csak ketten,és senki más!!-kiabáltam Elenának a nagy hangzavar miatt.És mindketten elkezdtünk táncolni.Nagyon jól éreztünk magunkat,csak én kicsit szomjas voltam:
-Elena,kérsz valamit inni??
Nagyon elmerült táncikálás közben,ezért hoztam neki is olyat,amilyet én ittam.
-Két Martinit kérek,mondtam a pincérnek.Odavittem Elenának és egyből figyelt rám.:
-Tessék,egy Martini,tudom,hogy szereted.Mintha ott sem lettem volna,elvette a pohár piát és táncolt tovább.Azért együtt is táncoltunk,beszélgettünk és persze ami a legfontosabb volt,ittunk.Na jó,az elején még nem voltunk annyira lököttek,de amikor már az ötödik kört kértük,az azért meglátszott rajtunk.
-Kérsz még egyet?-kérdeztem Elenát,de szerencsére leállított.Azt mondta,hogy ez kezd kicsit elfajulni,így gyorsan leültünk és elkezdtünk beszélgetni...

Elenával elmerültünk a beszélgetésben,de annyira,hogy a végén már nem tudtuk,hogy mit beszélünk.Ez igazából a pia hatására volt így.Feltett egy kérdést,hogy hogy érzem magamat,hogy Jeremy elhagyta a várost.Igazából először nem tudtam,hogy mit mondjak,de utána már ömlött volna belőlem,csak Elena azt mondta,hogy menjünk táncolni,de én visszahúztam és leültettem a székre,elmondtam neki,ha már megkérdezte.
-Figyelj először nagyon magamba roskadtam,de most már megismertem egy Christian nevezetű pasit és jól érzem vele magamat.-mondtam.
-És hogy áll a kapcsolatotok Steffel?De most már igazán mehetnénk táncolni,mert szomjas vagyok.És ha táncolunk,előtte iszunk is.Majd elmentünk a lila székektől és újra a táncparkett ördögei lettünk...

Elena & Bonnie


Elenán látszott,hogy meglepődött azon a kérdésemen,hogy mi a helyzet Stefannal,ezért is váltottam témát.Igazából nem témát váltottam,hanem elráncigáltam a lila székekből.Elena hozott narancskoktélt,de nem csak a narancskoktéllal,hanem egy kérdéssel tért vissza.Azt kérdezte,hogy ki is valójában Christian.Ki is ment a fejemből,hogy még nem mutattam be Elenának.
-Christian egy magas kék szemű pasi.De majd ha ráérsz Te is és Christian is jobban megismerhetitek majd egymást.De végül is most táncolunk nem?Akkor tegyük le a narancskoktélt,ha megittuk és mehetünk bulizni.És ahogy mondtam úgy is történt.Megittuk a narancskoktélt,és mentünk is táncolni.Nagyon imádom ezeket a barátnős programokat,és úgy láttam,hogy Elena is jól érzi magát.Végre semmi sem állta el az utat egyikőnktől sem,hogy egy jót bulizzunk.Csak táncoltunk és táncoltunk miközben én azt vettem észre,hogy már megint szomjas vagyok.
-Elena kérsz valamit inni?Mert én nagyon szomjas vagyok már megint.Elena egy cola-t kért amin egy kicsit meglepődtem,hogy itt vagyunk,jól érezzük magunkat,és Ő cola-t kér.De Én hogy nem legyen annyira unalmas a party vittem neki egy kis szeszesitalt,de úgy hogy nehogy észre vegye.Mert ugye próba szerencse,és ha nem is próbálom meg,akkor biztos,hogy az egész buli onnantól nagyon de nagyon uncsi lett volna.De mivel megpróbáltam,ezért a party többi részén nagyon jól éreztük magunkat...

Egész nap divatbemutatót tartottam a házamban magamnak modellekkel. Nagyon élveztem, ám egy idő után meguntam és mivel nem volt kedvem megidézni őket inkább a legyilkolásnál döntöttem, majd eltakarítottam a holtesteket. A "nehéz" munka végeztével letussoltam, majd kiválasztottam a ruha összeállításomat a mai bulihoz. `Megvan` ~ gondoltam, majd elindultam. Már utcákkal a klub előtt hallani lehetett a zenét. Ahogy megérkeztem odamentem a pulthoz és rendeltem egy jó erős whiskeyt, majd egyből a táncparketten találtam magam. Kinéztem magamnak egy igen cuki pasit, azonban előbb még szükségem volt egy kis piára. Visszamentem hát a pulthoz és rendeltem egy koktélt whiskeyvel. Épp szolgálta fel a pultos az italom, mikor leült mellém egy sármos férfi. Ránéztem és felismertem a férfi személyét. Klaus volt az és ő is egy erős italt rendelt épp. Pár perces hallgatás után megtörtem a csendet:
-Lám-lám, ki tűnt fel egy esti klubban?! Szia.

Egy sötét, csendes este volt, hol az utcán sétálva csak cipőm kopogása hallatszott a földhöz érintkező súrlódás miatt. Ám ez a nagyszerű nyugalom nem tartott sokáig, ugyanis ahogy csak sétáltam, és csak néztem előre, valamint amíg sok-sok dolog járt az agyamban, addig egyre zajosabb és zajosabb lett a terület, ahova értem. A gondolataim hirtelen eltűntek, lépteim gyorsabbak és hevesebbek voltak, mikor egyszer csak megpillantottam egy házféleséget, amire ez volt nagy betűkkel írva:


-Hogy is van? 8 óra munka, 8 óra pihenés, akkor most jön 8 óra szórakozás... - mormoltam magamban, majd kinyitottam a klub ajtaját, és mindenem azon volt hogy belépjek, de akkor meghallottam a hangos zenét, és megtorpantam.
-Bezzeg az én időmben! - csendült ki ajkamon ez az öregemberes megszólalás.
Viszont mikor már beértem, szinte minden gondolatot, minden jót, rosszat elfeledtem, látván a sok részeg bulizó embert, azonnal táncra vetemedtem. Pár perc után gondoltam, hogy sosem árt egy kis erősítő, így elindultam ma pult felé, s mikor odaértem, leültem egy székre. Épp kértem volna az italom, mikor megpillantottam egy nőt. Egy nőt, ki annak idején életem része volt, de azóta színét-hamvát nem láttam. De akkor....Majd természetesen egy illedelmes megszólalással köszöntöttem:
-Mit keresel te itt? És annak idején hova tűntél? És mégis mi a fenét képzelsz, hogy csak így beronthatsz a városomba? És hol voltál ennyi éven keresztül? - ezekkel a kérdésekkel támadtam le a lányt, ki Elena és Katerina vérvonalának indítója volt.


(Nagyon sajnálom a késést, elfelejtettem, hogy beígértem a játékot, de remélem azért majd kitulak elégíteni )

Caroline és Xiara

Nehéz elismernem, de vágytam egy ici-pici bulira. Nem mintha annyira szürkék lennének mindennapjaim...de vagy tíz éve nem léptem át egy szórakozó hely küszöbét úgy, hogy kikapcsolódási szándék vezérelt volna.
Nos.. mai nap egészen különlegesnek mondható. Miért? Nem tudom. Legbelül úgy érzem, ez az én időm.
Belépve a hatalmas diszkóterembe fülembe dörren a zene, szemeimet elvakítja a villódzó fénycsóvák sokasága. Egészen megszédít ez a hatás. De kíváncsiságom hajt bentebb s bentebb. Fekete , bő dekoltált felsőmön parányi fehér és ezüst pettyek olvadnak össze, míg azon mellkast fedő falatnyi farmer kabát pihen. Mondhatni eléggé kicsíptem magamat. Bubis haj, feketével kihúzott szemek....persze meg sem fordul fejemben, hogy esetleg valaki követne otthontól.
- Hm... - támaszkodok neki a bárpultnak háttal. Jó látni a lüktető tömeg táncát...bár én ezt nem nevezném annak.. inkább vonaglás. No de mindegy.
Majd egyszer megkérem Marcust, hogy mondja el miért kell így vonaglani ritmustalan számokra. Bár, én még mindig felvilágosultabb vagyok, mint drága papucim. A vénség nagyon konzervatív tud lenni. Például egyszerűen nem tudom leimádkozni rólla azt a hülye csuhát és maszkot! Bosszantó tud lenni. Ám bár attól nem kell tartanom, hogy ép eszű vadász vagy ellenszenves alak megtámadjon kis motelbéli szobácskámban. Iksz alakba vetve lábaimat kivárom soromat. Fekete enyhén magasított cipőm nem a legújabb de nem is a leg régibb. Hiába.. szeretem a turikat.. olcsók és jó kis holmikat lehet kapni. Például a fekete harisnyám is, ami igazából comb fic, és kacskaringós kék virágminták kúsznak felfelé rajta, azt egy vásár centerben vettem. Pontosan ezeknek a centereknek a nevét nem tudom... no de nem lényeg.
A fő, hogy lépést tartok a korral.
- Hm.. már csak egy rettenthetetlen pasi kellene...

Xiara & Caroline

Az anyósülésről hiányzott Bonnie, de úgy éreztem egyedül kell mennem. Legutoljára vele voltam bulizni és egy felejthetetlen estét kovácsoltunk. Volt pasizűr, volt szeszes ital fogyasztás, éneklés, tánc és minden ami kell. Imádok vele együtt kikapcsolódni. Mégis egyedül mentem az egyik Night Club-ba, hogy elfeledkezhessek a zűrös hétköznapjaimról. Amióta a Salvatore testvérek betették ide a lábukat, azóta nincs nyugalom. Elena a két testvér között őrlődik, akikről kiderült, hogy a világ legveszélyesebb ragadozói közé sorolhatók. Feláldozták, majd néha napján leszívnak tőle pár liter vért, hogy Klaus kénye-kedve szerint hozhasson létre újabb és újabb hibrideket, akiknek naphosszat parancsolhat. Bonnieról kiderült, hogy boszorkány, a nagymamája egy varázslat hatására kilehelte lelkét, aztán Jeremy is távozott az élők soraiból, de a barátnőm megmentette. És végül én. Matt problémáim közepette átváltoztam jómagam is vámpírrá, aztán Tylerrel hozott össze a sors, aki most azon munkálkodik, hogy megtörje a kötődését Klaus iránt. Közben a nagy Első fut utánam és nem veszi észre, hogy ez egyáltalán nincs ínyemre. Az összes legendabeli és gonosz vérszívó beköltözik Mystic Fallsba. Anyám rejtegeti a titkom - egyenlőre sikeresen - apám pedig meghalt. De ennyi rossz szerintem elég is. Így felsorolva nem annyira szörnyű, mint mikor élményeket is társítok az egyes pontokhoz. Megérthető tehát, hogy miért is vágyom egy estére. Egy estére, amikor egyedül lehetek, leihatom magam a sárga földig és másnap reggel egy ismeretlen házban kelek fel minden emlék nélkül. Nem tudom, hogy vámpírok képesek e annyira kiütni magukat, de feltétlen ki kell próbálnom.
A kocsi lefulladt és kihúztam a kulcsot, mikor leparkoltam egy utcával a szórakozóhely előtt. Nem akartam pont ott megállni, hiszen ki tudja hány részeg fiatal jön ki hányási ingerrel. Nem szeretnék bűzlő autót vezetni. A hátsó ölésről előhúztam a táskám, majd óvatosan, ügyelve nehogy kiszakadjon a harisnyám, kiszálltam a kocsiból. Fekete miniruhát viseltem, hajam lazán omlott vállam, csak egy tincset fontam be elől, hogy valami dísz legyen ott is. Magassarkúm nem volt túl magas, nehogy megfájduljon a lábam, de pont annyira megemelt, hogy a bokám és a lábam kecsesebb illetve még vékonyabb hatást keltett. Mondhatni felöltöztem, de nem csíptem ki magam túlságosan. Úgy is inni megyek nem pasizni.
(kinézet)
Ahogy áttipegtem az úttesten és bevergődtem a kis épületbe, azonnal a bárpult felé vettem az irányt. Sokan táncoltak, mások énekelték a számok szövegét - ami megjegyzem néha egy "Yeah, yeah" volt - és egy maroknyi ember támasztotta a pultot. Megnyugtatott a tudat, hogy nem csak én jöttem fogyasztani, hanem más is italba folytja bánatát. Egy csinosan kiöltözött, fekete hajú lány mellé telepedtem le, aki szemmel láthatóan a tömeget figyelte. Fél szemmel végigmértem, majd rendeltem egy pohár szíverősítőt. A pincér szorgoskodott én pedig unalmamban az ismeretlen lány felé fordultam kedves mosollyal arcomon.
- Szia. Nagyon csinos vagy! - támadtam le. Valószínűleg iszonyatosan tolakodónak fog tartani, de én csak az igazat mondtam. - Remélem nem tartasz most túl tolakodónak - adtam hangot aggodalmamnak, majd jobb kezemet nyújtottam - Caroline Forbes.

Semmi ritmusa nincs ennek az átokverte zenének. Mégis, valahogy a sokaság imádja, s képesek megmozgatni csípőjüket, lábaikat.
~Ó ,de nem értem ezeket a "fiatalok"at.~ ingatom fejemet alig észrevehetően, s végül egy felém kíváncsian tekintő, elegánsan felöltözött pultos felé fordulok.
- valami krémes likőrt kérnék,, mondjuk... - vetem tekintetemet a háta mögött meg húzódó kínálatra. Van ott csokoládés, gyümölcsös, karamellős, tojásos, mokkás...és még sorolhatnám. -...egy tiramiszus.- evvel le is tudom a dolgot. Az idegen bólint s máris poharat szervál. Gyorsan jár keze, de így is van időm a tömegre függeszteni újra figyelmemet. Nemsokkal később fekete miniruhás hölgyemény kopog mellém. Úgy tűnik sokan jönnek még támasztani a pultot. Ugyan olyan, mint a többiek, vagy isznak, vagy buliznak... mind kettő esetnek megvannak az okai.
- Oh...- pislogok meglepetten, s felhagyva az érdektelen vonaglást produkálókkal, teljes egészében a szőke hölgyemény felé fordulok. Elsőre jellegzetes arcvonásai tűnnek fel s röpke méregetés után kedélyesen mosolyodom el.
- Köszi. Pedig... nem igazán... csíptem ki magamat.- ekkor koppan italom, ami talán száj ízesítőnek tűnik mennyiségét illetően. De anno megtanultam, hogy nem ajánlatos leinni magamat a sárga földig! Ennek szellemében lettem vámpír s a legnagyobb bajt az okozta, hogy semmire sem emlékeztem . - Igazán elegáns vagy.- címzem felé a szavakat.- De.. szerintem ez a komor fekete nem áll neked valami jól. Annyira... temetői fílinged van . Mintha apámat látnám. Az is folyton feketében mászkál. - vigyorodom el. Persze nem bántó szándékkal mondta,.- Nos.. jobban illene hozzád valami harsányabb szín.. ami illik a természetedhez.- döntöm fejemet leheletnyit a pult irányába. - Hm.. mondjuk egy flitteres pántú s szegélyű rózsaszín és ciklámen szín átmenetes miniruha, ami mell alatt mintás kicsit és a szoknyáját csillámok fedik. Az inkább te lennél. - fogadom bemutatkozását s felém nyújtott kezét finoman fogom meg. Nos.. a mostani szokásokkal, mint például a kezezés,nem tudtam olyan könnyen megszokni. De még mindig jobb eset, mint ha kéz csókot hintenének a kacsóra.

- Xiara Mendez. Ügyeletes bajkeverő, nagyszájú. - mutatkozom be. Eközben a bejárati ajtón be surranó árny elveszik a tomboló tömegben.
- Tolakodónak?- kérdek vissza. - Áááá, dehogy!- legyintek azon kezemmel, amelyikkel kezet fogtam Carral. - Ha kissé zavart vagyok vagy kissé elvesztem a fonalat bocsi... csak szokom a tömeget. Régen voltam így... kikapcsolódni.- ujjaim közé zárom italomat tartó poharat s meg illatozom a krémes nedű illatát.
- Csak óvatosan a piával.- figyelmeztetem újdonsült beszélgető partneremet.- Sok csúnya dolgot tud művelni, ha túlzásba viszik a fogyasztását.

Xiara & Caroline

Az emberek úgy riszálták magukat, mintha a szene egy hipnotikus állapotba vitte volna őket. Csak tengtek-lengtek a ritmusra észre sem véve, hogy egy-egy véletlenül megemelt kéz súrolja kerekded testrészeiket. Az egyik kézben pia a másikban egy kerek fenék. A lányok pedig élvezkednek, míg le sem esik nekik mi következhet egy ilyen "kaland" után. Vagy csak talán én vagyok ennyire józan... Pszichológusnak kellene mennem azt hiszem.
- Oh - néztem rá áhítattal, ittam a szavait. Ritkán találkozni ilyen emberekkel. Megmondja, amit gondol és cseppet sem bunkón. Segítő szándék vezérli és ezt értékelem. - Jó emberismerő vagy. Tényleg oda vagyok a színes, fodros ruhákért, de most gyászolni jöttem. El kell temetnem a régi életem és a régi önmagam. Új életet akarok kezdeni. - húztam meg a whiskey-t, amit idő közben egy jóképűnek mondható főiskolás fiú hozott ki. Egy kacsintást is kaptam tőle, mire én csak értetlenül pislogtam rá és a reagálást elhagyva fordultam beszélgetőpartnerem felé.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Egy újabb gengszter hajlamú lakos. - vigyorogtam széles szájjal. Én is ilyennek tervezem magam. Illetve az új Caroline-t. Lekopizok pár trükköt tőle.
- Akkor tudni fogom, mikor pihentessem a szám. Én inkább a "mindenbe beleütöm az orrom" típusúakat erősítette. Mint mondtam új énre pályázok. Talán a mi kettősünket megvalósítom. - kacsintottam és kértem egy újabb kört.
- Nem kímél az alkohol, de ki akarom próbálni, hogy még hat e rám. Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt két évben és szeretnék egy kicsit kikapcsolódni. Elfeledkezni a problémáimról. - húztam el a szám. Az az aprócska információt, hogy vámpír vagyok, és ezért valószínű, hogy cseppet sem fog megártani egy-két kör, kihagytam. Mi van, ha Ő még szűz a természetfelettire? Előbb vagy utúbb megtudja, hisz itt városban ez már nyílt titok. Illetve várjunk csak egy percet. Emberi vér illata keveredik az épületben, de felőle semmi érzékelés. Csak nem? Egy újabb vérszívó?
- És mondd csak meddig maradsz? Ide költöztél apáddal vagy csak átutazóban? - dőltem rá a pultra, fejem alá csúsztattam karom és ujjaimmal köröket rajzolgatta a lakozott fára.

Nem szeretnék kioktató lenni, se uti kalauz, de valahogy én inkább az egyszeri italokat kedvelem, ami krémes, ízes és nem tartalmaz annyi alkoholt, mint a bor, tekila és vodka. Megmaradok ezek mellett, noha ritkán lecsúszik torkomon egy- egy korty vörös borocska is. Bár ezen téren én amolyan válogatós tyúkocska vagyok.
Caroline megnyílvánúlása fekete öltözete indoklására régi érzéseket húz elő belőlem. Egyszer én is voltam ilyen helyzetben és túl kellett lépnek rajta. Keserű mosolyra húzom számat miközben újra lelki szemeim előtt újulnak ki régi énem cafatai, amiket lassan tudtam levetkezni. De végül is John segített benne.
- Talán az vagyok. Tudod ha az ember festő, egy idő után már rutinosan az ember személyiségét eláruló területeket keresi az arcon. Csakis utána szemléli a személy igazi lényét. Munkabéli ártalom. - kuncogok megvonva vállaimat. - Tudod Car... néha nem a pia az ami megnyugtat. Csak behülyít. - legyintek. Sok dolog okozhat ekkora váltást egy embernél. levegőben izzadtság, parfüm, és az emberek ereiben lüktető vér kesernyés illata kavarodik. Ők élnek, együtt lüktetnek a zenével.
Észlelem azon ifjút aki kacsintott Car felé, de az válaszra se méltatva a dolgot fordul felém tovább ecsetelve helyzetét.
- Gengszter? Hát ennyire gonosznak, sunyinak és aljasnak nézek ki?- kérdem kacagva. Nagyon aranyos ahogy párosít és mit ne mondjak csöppet meg lepett a dolog. - Nem tartom magamat alvilági emberkének.De Én is örülök, hogy így szóba elegyedtünk. Legalább egy személlyel tágult ismeretségem Mf-ban. - Car újabb kört kér s kiadott pohárkájának csillogását követve teljesen pult felé fordulok, kitolva hátsómat, amire ráfeszül ruhám. A szőke lány illata haloványan mutatja igazi, egyedi illatát. Inkább a testére permetezett illatos parfümöt érezni s olyan lemondó.Tehát maga a teste se átlagos hőmérsékletű. Nem izzad, pedig a tömeg szépen belehelte a terültet s jó pár arcon fénylő izzadság cseppeket vehet észre az ember. De nem.. ő ugyan olyan hűs, mint mikor betévedt. Nyitom számat, hogy eleresszek valami hülye dumát, mikor széles tenyér markol kitolt, kerek hátsómba. Ettől szemeim fel villannak szó szoros értelmében.
- Tudod kinek a fenekét fogdosd te állat!- üvöltöm el magamat hirtelen fordulás közben. Ügyelek arra, hogy emberi sebességgel tegyem s azt is meg kell saccolnom mekkora erőt fejthetek ki. A mögöttem kissé spicces állapotban álló hapek , aki egy fejjel magasabb nálam akkora taslit kap, hogy feje kifordul a lendület adta irányba. Hátra tántorodva kerekre tágult szemekkel mered rám.
- Nem vagyok luvnya akit felcsíphet haver! - szólok rá. Az csak hebegve tátog, végül egy arra lépő haverja tovább húzza. - Egek.. mennyi ostoba farkangyal! Ezek is lábközi agyukra hallgatnak. - sóhajtok vissza fordulva Car felé. - Bocsánat... kicsit elkapott a hév. Utálom ha így akarnak ismerkedni. Bunkók.- majd legyintek kellemetlenkedő arccal. Majd folytatom beszédemet.- Ha tényleg felejteni szeretnél, át gondolni mindent, szerintem ne a bulikba temetkezz. Nem vagyok egy régi ismerősöd, de azért ne dobd el magadtól régi énedet, mert megváltoztál. Bár ez hosszú és eléggé nehéz téma. De nem is kívánok bele szólni.- elfogy italom, s most valami normálisat kérek. Kólát töltenek ki egy magas pohárba, aminek falára egyből kicsapódik pár vízcsepp s be deresedik az üveg fala is nemsokkal az ital szintje felett.
- Nos.. én költöztem ide elsőre. Amolyan vándor vagyok. Itt egy motelben szálltam meg. Apa meg utánam jött. Volt némi félre értésem vele kapcsolatban s nehezteltem is rá alaposan. Nem volt egyszerű kapcsolatom vele. Bár.. most se egyszerű. Csa0k annyiban javult a helyzet, hogy rájöttem én utasítottam el a segítségét, pedig Ő próbálkozott.- bele kortyolok italomba . Az ízek erőteljesen borzolják ízlelő bimbóimat.
- Itt maradok-e nem tudom.- felelem Őszintén. - Car.. vissza térve erre az új személyiségre.. ne változz meg. Légy az aki vagy. Csak gondold végig mi miatt kell változtatnod.. mi okozta ezt... felületesség, rossz társaság stb. Ha rájössz azon változtass csak. Szerintem.
Apára gondolva eléggé groteksz vonásokkal próbálom leplezni vigyoromat. - Ha majd egyszer találkozunk valahol máshol s tudom, bemutatlak neki. Nyugi nem rossz Ó s nem harap, nem is esz meg, de... Ő amolyan régi vágású egyén. Na és.. te itt születtél? Esetleg kiskorodban kerültél ide? - kérdezek végül.

Xiara & Caroline

A techno-s zene a végéhez közeledett és mikor a DJ letekerte a hangot az egész épület zengett az emberek által keltett morajlástól. Majd jött a következő szám, mire mindenki elhalkult és újra kezdetét vette a riszálás. Nem is értem ennek a fül-le ugrálok táncnak mi a lényege. A régebbi időkben legalább volt egy meghatározott lépéssor, amit követtek az emberek, annak értelme is volt. Mondjuk nekem annyira mindegy volt, hogy ki mit csinált. A kezemben volt a gondfelejtő és beszélgetőpartnerre akadtam.
Őszintén megvallva soha nem gondoltam volna rá, hogy Ő egy festő. Valahogy nekem inkább amolyan rock énekes stílust lő be, de így belegondolva a lazaságába simán elmegy művésznek is. Illetve festőművésznek.
- Szóval festesz. Akkor most vehetem úgy, hogy mikor először szóltam hozzád, akkor végigmértél? - mosolyogtam hamiskásan és belekortyoltam italomba, majd legyintve folytattam - Lényegtelen. Örülök, ha valaki a vonásaim alapján sorol be valahova és nem a szőke hajam alapján. - forgattam meg a szemem és mikor az italt említette a kezemben lévő pohárra néztem számat elhúzva. - Igen tudom... Annyi minden van. Te jó ég! - túrtam bele hajamba, nem gondolva a fonatomra, ami természetesen szétjött és szitkozódni kezdtem, majd egyszerűen kibontottam és megrázva frizurám bocsánatkérő fejjel fordultam vissza Xiara,hoz.
- Sajnálom - mondtam csak ennyit, majd nevetésre váltottam - Na jó, talán egy kicsit durván fogalmaztam. De remélem a bajkeverő igaz rád. - mosoly szélesebb volt, mint valaha. Érdekes volt a lány, olyan egyedülálló. Mystic Fallsban nem igazán fordulnak meg ilyen felvágott nyelvű és meglehetősen igazmondó emberek. Helyesbítek vámpírok. Legalábbis elméletem szerint Ő is vámpír. Nem árad belőle ínycsiklandó vér illat, fiatal kora ellenére már festő, ergo nem is olyan fiatal, mint amilyennek a látszat mutatja és meglehetősen hamar felkapja a vizet, aminek következtében nagy erővel csap vissza. Szegény komának majdnem lerepült a feje, az ijedtségtől pedig képes lett volna négykézláb elhagyni a klubbot.
- Wow, hát ez nem volt semmi - néztem rá elismerően, majd a félve hátra pillantgató fiúra néztem lenézően - Ennyi a mai férfiakban a tesztoszteron. Seggmarkolászásra elegendő, de ha visszautasítják, akkor szalad, mint egy nyuszika. Na látod a férfiak az egyik oka annak, hogy ezt iszom. - emeltem meg a poharam - A régi énemmel egy problémám van: iszonyatosan kedves és elnéző vagyok. Nálam, ha betelik a pohár akkor szépen, nyugodt hangon, kedvesen adom ki magamból a dühömet és kész. Senki sem vesz komolyan, itt én vagyok a fiatal Barbie, aki eléldegél és mindenki rátelepszik. Utálom az érzést, mikor csak elviselnek maguk között az emberek és közben érzem, hogy legszívesebben kirúgnának az űrbe, hogy minél távolabb tudhassanak maguktól. Akit pedig én nem kedvelek, az a nyakamon lóg éjjel-nappal. - gondoltam Klausra, aki hajnalok-hajnalán is képes volt felhívni, hogy "Jó éjszakát!" kívánjon.
- Sajnálom, hogy így rád zúdítottam az egészet, de senkinek nem mondhatom el mit érzek - fordultam be a pult felé és a kristálypohárban lévő folyadékkal játszottam.
- Apáddal mi volt a gond? Úgy értem, miért nem jöttetek ki jól? Ha nem túl személyes persze... - kérdeztem rá a lényegre. Otthon éreztem magam a témában, hiszen az apámmal nekem sem volt túl rózsás a kapcsolatom. Először lelépett egy pasassal, utána pedig kínzott, mert azt hitte kigyógyíthat a vámpírságból. - Szívesen találkoznék vele! Aki egy ilyen jófej lányt össze tudott hozni azt tuti érdemes megismerni. - nevettem fel - Én ezt viszont nem tudom felajánlani, mivel az enyém már nincs köztünk. De anyám bármikor a rendelkezésedre áll. Ő a seriff, szóval, ha esetleg bajba keverednél, akkor tudok szólni az érdekedben. - kacsintottam.

- Foglalkozási ártalom.- vonom meg vállaimat. - A hajszínt nem te választod. Az beléd ivódik születés előtti napokban, míg össze raknak a DNS fonalak meg hasonló. A vicceket üres fejű, ráérő bolondok alkotják leginkább.- érzem azt a fajta vizslató pillantását, amit csak a gyanakvó ember képes produkálni. Úgy tűnik lassan kirajzolódik benne valami sejtés, arról, hogy talán több vagyok, mint egy puszta lány, aki most betoppant a diszkóba.
- Na az igaz rám. Szoktam okozni felfordulást s sokszor kerülök meleg helyzetekbe. Tudod a számat nem nagyon tudom kontrollálni. A nem szól szám, nem fáj fejem mondást állandó jelleggel megszegem. - vigyorodom el. Car kiengedett haja sokkal jobban áll neki. Ezt sok férfi oszthatja mert elvétve kíváncsi pillantást vetnek a szőkeségre. Igazán ki lehetnek éhezve valami szépre. Tekintetemmel lassan egy engem bámulót találok meg, aki nálam jóval fiatalabb. Nem is csoda,hiszen perc életű.
Mohó , testét forraló gondolatok foganhatnak elméjében egy kopasznak, miközben Car formás lábait pásztázza. Na igen...férfiak.
- Szerintem így is jó..sőt jobb mint a befont.- jegyzem meg a fürtöket elnézve, amik már szabadon simulnak a lány vállaira.- a pofon vert hapek meg hirtelen vesztette el bátorságát, amit meg támogatott még isten tudja mennyi pohárnyi ital.
- Ebben igazad van.- kacagok fel. Car nagyon jól jellemezte a mostani férfiakat akik lábuk között hordják agyukat. Persze ez nem volt mindig így. Régebben voltak bátrak, akik nem féltek italhoz nyúlni, hogy valakinek próbáljanak imponálni. Lepereg kedvem, hiszen a régi én elmondása alapján nehezen tudom elképzelni azt, hogy Car komolyabb lenne és mogorvább. Végül körbe kémlelek s meg pillantok egy üres helyet, ahol senki sem ül.
-.. gyere... üljünk le.. ez.. csak ránk tartozik.- ha követnek elérünk egy csendesebb sarkot, ahol kerek asztalka fogad, lapján üres üvegek, amiket félre tolok, s helyet foglalok az egyik széken. bal lábamra illesztve a jobbat kényelmesen vetem meg könyökeimet az asztal lapján.
- Tudod a véleményemet. Nem könnyű a változás. - sóhajtom keserű mosolyt engedve.- De te érzed. Evvel nem zúdítasz semmit sem a nyakamba. Nem az én dolgom, se nyűgöm. De mikor én akartam megváltozni mindent fel akartam adni. Pedig nem szabad. Mikor úgy érzi az ember, hogy egyedül van, nincs senki, aki fogja a kezét s rávezesse a megfelelő útra, lesz olyan aki ha nem is a legérthetőbb módon, a legkifinomultabb eszközökkel, megmutatja a neked kellő utat. - merengve mélyesztem tekintetemet Car lélektükreibe.
- Apámmal? Nos... tudod... ez kissé bonyolult. Nem tudom merre van... de szívesen bemutatlak majd neki. Kedves Ő a maga módján, de én nehezen ismertem ki. Tudod az első találkozás mindig sors döntő. - A vámpíroknál minden más, amit el tudunk képzelni. Erre Ő tanított meg. Míg Car rám figyel bal válla felett egy kéz nyúl át s illeszt asztalunk közepére egy nagy üveg Colat, aminek fekete színében a villódzás hatására vörös árnyalat jelenik meg. Vér illata tölti meg orromat s kérdőn vonom meg bal szemöldökömet mely finom ívbe feszül. Sápatag ujjak engedik el a műanyag flakont s nemsokára kettő pocakos pohár koppan előttünk. A harmadik, melyben az Ő itala van, másik kezében rostokol. Meg kerülve Car-t megsimítja a szőke vállát, s letelepszik mellém.
- Nem félsz, hogy észre vesznek?- szegezem felé legelső kérdésemet. Aranyozott maszkja szem kivágása mögül mattan sejlő szempár jelenik meg s felel.
- Nem.
- Remek...- sóhajtom. Legalább nem viseli azt a borzalmas csuhás öltözékét.- A modernizációlás elkezdődött úgy látom papuska... remek. - értem mostani viseletére, mely egy egyszeri fekete farmerből, és rubin vörös ingből áll. Ám fejét még mindig takargatja, Csupán annyi előre haladás van, hogy már orr hegyig ér a maszk s szája, álla szabadon lélegzik. Már ha egy halottnak lélegzik a bőre.
- Caroline, szeretném bemutatni apámat. - mutatok balommal az érintett úr felé. aki éppen belekortyol italába. Jobb szeme rá függeszkedik a szőkeségre, míg a bal előre mered. Hosszú varjú haja most szabadon öleli körbe arcát. - Apa, ő itt Caroline Forbes. - eközben az üveg tetejét letekerve öntök Car poharába is s az enyémbe is. - A baj az volt, hogy olyan sokat ittam, hogy legelső találkozásunkkor azt sem tudtam, hogy ki vagyok s hol vagyok. Semmire sem emlékeztem. - biztos furcsa a velem szemben ülőnek az, hogy egy vámpírt miért nevezek apának.
- Te is tudod, hogy nem az igazi, de ha egy vámpír valakit megmar, akkor az a gyermeke lesz. A vérét adja át s így hozzá tartozóvá válik aki megissza. - magyarázom.- Ez annyit jelent, hogy én az ő lánya vagyok. Pedig nem az Ő génjeit hordom a testemben.

Xiara & Caroline

- Te mindig ilyen ismeretterjesztő szövegeket nyomsz? Ne érts félre, nagyon tetszik a stílusod. Itt Mystic Fallsban az emberek vagy karót nyeltek vagy hülyék. Te színt hoztál a városba. És... van egy új barátod is. Már, ha szeretnéd... - pislogtam rá félénken, mert úgy éreztem megint kicsit messzire mentem, de ha ma a közvetlenség a szokás, akkor mégsem vághatom sutba a trendet. Én stíluskövető ember vagyok, ez a mentségem.
- Helyes! Akkor benned lehet bízni, hogy megmondod az igazat. Egy ilyen barátnő ruhaügyekben kincs! Ne lepődj meg, ha hajnalok hajnalán sírógörcs szélén álló hanggal hívlak fel telefonon. - mosolyogtam széles szájjal, majd hirtelen előkaptam a telefont a táskámból - Erről jut eszembe, megadod a számod?
Többeket láttam, ahogy minket stírölnek, de se kedvem se hangulatom nem volt hozzá, hogy leordítsam a fejüket. Had nézzék, ha szépet látnak. Legalább lesz egy kellemes estéjük. Addig jó ameddig nem merészkednek közelebb, mint az az állat, akit Xiara megilletett egy óriási pofonnal. Akárhányszor rágondolok elfog a nevetési kényszer. Kétlem, hogy ezt valaha is elfelejteném.
- Oké - követtem Xiara-t, ahogy egy üres asztal felé vezetett. A kerek asztalon pár üres üveg foglalt helyet, melyet újdonsült ismerősöm nemes egyszerűséggel arrébb tolt, hogy egymás szemébe nézve tudjunk beszélgetni.
- Igen, én szintén úgy érzem, hogy mindent fel akarok adni. Figyelj, én... - kezdtem bele, kezeimet összekulcsolva az asztalra raktam, előre döltem és mélyen a lány szemébe néztem - Tudom mi vagy és azt gondolom te is tudod, hogy én is az vagyok. Vámpír. Szóval megosztom veled a problémám. Biztos tudsz az Ősökről, legfőképp Klausról és az átkozott hibridjeiről. Rontják a helyzetet, az alapból nem fényes helyzetet. Amikor először jöttek a városba a vámpírok akkor minden a feje tetejére állt. Nem tudod mekkora kavarodások, tömeghisztériák voltak hónapokon keresztül. Aztán vámpír lettem én is és beleszerettem egy vérfarkasba. A fiút Klaus átváltoztatta, így most azon kell ügyködnie, hogy megtörje a köteléket kettejük között. Mellesleg Klaus rendszeresen lecsapolja a legjobb barátnőmet, mert csak az Ő vérével lehet újabb és újabb hibrideket teremteni. Aztán jön a többi Ős családtag, akik előszeretettel sanyargatják a helyieket és más vámpírokat. Az anyám a seriff, aki teljes szívéből utálta a vámpírokat, még engem is képes lett volna eltenni láb alól. Na, de azért meggyőztem, hogy én én vagyok. Az apámat egy pszichopata történelemtanár megölte. Velem pedig mindenki úgy viselkedik, mintha én egy fiatal kislány lennék. A legjobb barátnőmért mindent feláldozok. Igaz szeretetből, de sok fájdalommal jár, amit néha nagyon nehéz elviselni. De majd meglátod milyen rózsás itt az élet. - fújtam ki a levegőt és elhúztam a szám keserűen - Régen minden olyan szép, kellemes, csendes és barátságos volt. Még aludtam és hidd el, néha bármit megtennék azért, hogy újra sötétségben éljek. Néha nem akarok tudni erről az egészről. - de a szeretteim miatt nem menekülhetek el - folytattam magamban szomorkodva. Nem sajnáltathatom magam. Az élet szar és kész. Mindenki túléli, akkor nekem miért ne sikerülne?
- Idővel megmutatkozik majd. Biztos nagyon szereted téged, hiszen a lánya vagy. - mosolyogtam kedvesen, majd mikor egy kéz nyúlt a vállam fölött át az asztalhoz, hogy letegyen egy üveg kólát annak közepére , összerezzentem. Xiara egyáltalán nem vágott meglepődött arcot, ami egy kicsit nyugtalanítani kezdett. A kéz sápadt, fehér volt és mintha vér illatát is éreztem volna a közelben. Rövid szóváltás, egy hideg kéz érintése csupasz vállamon és a férfi leült beszélgetőpartnerem mellé. Ruhája komor, arcán egy maszk, amelynek a jelentőségét nem igazán értettem.
- Oh - kerekedtek ki szemeim, majd kezemet nyújtottam a férfi felé, akinek kezében egy-szerintem- vérrel teli pohár volt - Örvendek.
Xiara láthatóan értetlenségem okát jól értette, mivel belekezdett a magyarázatba. Tényleg nem értettem, hogy miért hívja az apjának azt a férfit. Valahogy nem éreztem köztük azt az összeköttetést, amit más apa-lánya párosnál tapasztalok. Ők sokkal ridegebbek voltak egymáshoz. És a gyanúmnak volt alapja.
- Szóval, azért hívod az apádnak, mert Ő változtatott át? - értetlenkedtem - Fura. Akkor nekem az apám...Na neee! Csípjen meg valaki! Fel akarok ébredni az álomból! - fakadtam ki, ahogy eljutott a tudatos énemig, hogy akkor az én apám Damon Salvatore. Az a Damon Salvatore, aki a világon a legkiállhatatlanabb élőlény és, akivel nemi kapcsolatom is volt bőven - És, ti tényleg úgy viselkedtek egymással, mint szülő a gyerekével? Vagy megengedett más típusú viszonyulás is? - kérdeztem rá, mivel kicsit kirázott a hideg, hogy Damon az apám és van egyfajta múltunk. Aztán az erdős incidensről pedig ne is beszéljünk...

Előkapva telefonomat előkerestem különféle számokból össze tevődő számomat, amit lassan diktáltam le car-nak. Szeretek ismerkedni, ha bár néha nehezemre esik másokkal kapcsolatot létesíteni. Talán a hosszú élet átka lehet…vagy régebben is efféle lehettem. Az a sok- sok év megnyújtotta emlékezetemet és a régebben történt cselekményeket vagy meg szépítette, vagy fakította.
- Akkor én is kérném a te telefonszámodat… ha lehetne…- gyorsan kikeresem menüpontok közül a telefonszámokat tartalmazó ikont s rá kattintva új szám felvételére léptettem s rá okozva vártam a számokat. Ahogy megvoltam, az asztalnál figyelmesen hallgattam Car-t. Gyorsan rájött az igazságra. Ezek szerint jól sejtettem, hogy Ő se élő már. Hallva az itteni helyzetjelentést próbáltam ezekből egy esetleges képet alkotni e város mélyebben folyó ügyleteit.
- Áldott tudatlanság… de most már ebbe a világba kell boldogulnod neked is. Sosem könnyű az első év…sőt talán a második sem lesz könnyű. – felelek neki.
~ Nos.. itt bonyolultabb a front, mint gondoltam.~ siklik át gondolataim között ezen felismerés. Na majd szépen lassan körbe szimatolok…de csak annyira, hogy ne legyen belőle bajom.
Car tökéletes kiakadásán elvigyorodok.
- Nem hiszem, hogy ez az a fajta kötelék lenne. Elvégre nem az Ő genetikája alkot… csupán megmutatta nekem az élet másik formáját. Lassan kilencven éves vagyok.. bár pontosan nem tudom… nyolcvan hét…esetleg nyolcvan nyolc? Vagy kevesebb? Nem számolom. - vallom be. Végül felkacagok látva Car arcára kiülő döbbentet s egy óvatos kérdéssel kezd puhatolózni a témában. Erre apám felel.
- Hogy hogy viszonyultok, egymáshoz csupán kettőtökön múlik. Ez semminemű érzelmi szövődést nem zár ki. – belekortyol, italába s most átveszem tőle a szót.
- Nos… ha például veszel minket… csupán annyit tudok mondani, hogy a mi kapcsolatunk régi, de eddig felszínes volt. Tudod mikor berúgtam nem nagyon emlékeztem arra a bizonyos estére, amikor vámpírrá váltam. Ennek fényében nem tudtam ki volt. Szegény…- sandítok mellettem ülőre. -… kissé konzervatív…de kezdi kinőni és eléggé félénken és leginkább érdekesen próbálta tudtomra adni , hogy igazából én hozzá tartozom…
- Ezt hogy érted?- vetül rám tekintete.
- Egyszerűen mindig sokkoltál a horrorisztikus megjelenéseiddel. Ennyi. Álmok… hirtelen felbukkanások.. meg az ajándékod…- ekkor vonom fel kérdőn jobb szemöldökömet s erre Ő csak kelletlenül mordul. Majd Carra tekintek.
- Nem ismerem annyira… de egyszer… talán hetvenedik születésnapomon hozott egy felejthetett len ajándékot. - köhintve tartok kis szünetet, hátha szeretne valaki bele szólni a sztoriba, de nem történik semmi. -… kaptam egy levágott fejet amit haza érve az ágyamon találtam átkötözött fehér szalaggal. Valami vadász lehetett mert a fej mellett ott volt egy fakaró. Nagyon örültem.. mondhatom.
- Az én koromban ez egy nagyszerű ajándék volt.
- Mindegy. – legyintek. – A lényeg, hogy amíg nem tudsz megismerni valakit teljes mértékben, addig nem szabad felette ítélkezni. Ahogy kezdek egyre jobban megismerni apámat rá kellett jönnöm, hogy sok helyzetben rosszul reagáltam közeledésére. Pedig csak jót akart. Végül is.. ki szeret egyedül élni évszázadokat? – teszem fel költői kérdésemet. – Visszatérve a telefonálásra… nyugodtan. Rá érek. - vigyorodom el. Ha alszom, akkor is képes vagyok kisebb neszekre felriadni. Talán a világháborúból vissza maradt megszokás lehet. A mélyebb benyomások, hosszú évek alatt megszokott berögződések nehezen múlnak el. Ezt magamról is nagyon jól tudom.
- Az élet rendje , hogy a változásokkal szembe nézzünk. Az más kérdés ki mennyire képes hozzá csiszolódni a modern korhoz. – vonom meg vállaimat végül.
- Ki a nemződ?- kérdi hirtelen apa Cart.

Xiara & Caroline

Xiara rögtön elővette a telefonját és lediktálta egymás után jól tagolva a számokat. A névhez csak egyszerűen annyit írtam, hogy Xiara. Több ilyen nevű ismerősöm amúgy sincs.
- Gyors lesi fotó - figyelmeztettem már a kép késülése pillanatában - Tökéletes - széles mosolyom a régi, ember Caroline-ra emlékeztetett. Ez az este sorra hoz olyan helyzeteket, amelyekbe régen kerültem. Buli, gátlástalan ivászat, idegenekkel való ismerkedés és önfeledt mosolygás. Hiányzott már a régi énem és most egy kicsit előtűnt a komoly vámpír énem árnyékában.
- Persze. Szerintem megcsörgetlek és akkor meg is lesz. - nyomtam meg a "hívás" gombot Xiara neve mellett. A lány telefonja aprót csörrent, majd kinyomtam és valószínűleg megjelent a képernyőjén a hívó száma.
- Szép kilátások - ugrott fel szemöldököm homlokon egy pillanatra, majd az egyik pohárért nyúltam - Más ez a világ. A látóköröm szélesedett és olyan dolgokat érzékelek, amiket eddig sosem. Vannak dolgok amikről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. Ezt egyszerre nehéz felfogni. Megemészteni. - kortyoltam bele a hideg italba, amely bőrömet az eddiginél is fagyosabbá varázsolta. Lassan kávéhoz kell jutnom, hogy ne legyen feltűnő az átlag embereknek a testhőmérsékletem.
Megleptek a számok, nem néztem volna ki belőle, hogy ennyi idős. Buta Caroline. A gondolkodásmódja elárulja őt. Még mindig a külsőségekre alapozok.
- Huh, az nem semmi. Külsőre nem nézel ki annyinak. - okos megjegyzés mondhatom, de kicsit lesokkolt a kora - Komolyan nem számolod? Én tuti a számok rabja lennék. Vámpírként is azon aggódnék, hogy ráncos leszek. - nevettem, így nyugtatva magam.
- Hm, értem. Megnyugodtam - sóhajtottam megkönnyebbülten. Nem mintha változtatni tudtam volna a múlton, de legalább nem ezen fogok agyalni hetekig. Ez csak egy szimpla "rituálé" része és kész. Semmi családi kötődés.
Somolyogva figyeltem a beszélgetésüket, ameddig el nem értünk az ajándék ecseteléséig.
- Egy fejet? - kezemet szám elé tettem úgy nevettem el magam - Lenyűgöző lehetett. Elnézést - fordultam a férfi felé - De ez... Ötletes. - mondtam ennyit végül, hogy ne bántsam meg. Én nem tudom mit kezdenék egy fejjel az ágyamon és egy karóval. Nem tudnám mire vélni. Jó, hogy mi Damonnel nem ajándékozzuk meg egymást.
- Mindenki tartogathat meglepetéseket ebben egyetértünk - bólintottam és ahogy visszatértünk a telefon témára elnevettem magam. Egy vámpírt azt hiszem nem igazán zavarja, ha felkeltek, miután nincs szükségünk sok pihenésre. De, ha rosszkor hívnám úgyis szól vagy csak egyszerűen kinyomja a telefont.
Xiara apja kérdésére újra Damon képe ugrott be, aminek nem igazán örültem. Nagyot nyeltem és hosszan kifújtam számon a tüdőmben lévő levegőt.
- Csavaros történet. Az akkori barátommal és a mostanival - ráncoltam a szemöldököm - mentünk haza kocsival és balesetet szenvedtünk. Az egyik fiú sérülések nélkül megúszta, de a másik elvesztette az eszméletét. Én azt hittem semmi bajom sincs, de összeestem és a kórházban ébredtem fel egy nappal az eset után. A barátnőim Damon Salvatore-t kérték meg, hogy adjon a véréből, hogy meggyógyuljak. Hatott is csak Katherine Pierce drága párnát nyomott az arcomba és megfulladtam. Aztán pedig a kórházban függő vértasakokra jártam. Zugevő lettem - tártam szét karjaim és egy "ez van" arckifejezést öltöttem.
- Leegyszerűsítve Damon a nemzőm vagy mi. Nem tudom ismeritek e.

Nos igen.. Mondhatni megmaradtam abban a korombéli kinézetűnek, amiben elvesztettem életemet. De , hogy az miképpen történt nem tudom. Rafael azonban figyelmesen hallgatja Car meséjét arról hogyan lett vámpír.
- Ez kissé… hosszadalmas.. én spontán kitekertem a nyakát. – Meglepetten fordulok felé s pislogva nyelek nagyot.
- Mármint…. te… te.. kitekerted az enyémet? – dadogok kicsit. Ez engem is meglepett. Bezzeg jókor tájékoztat egy picike információról múltunkból.
- Humánusabb, mert nem szenved a másik és a halál gyorsan bekövetkezik. Ilyenkor nem éri külső sérülés a testet, és az átalakulás nem vesz ki annyit a szervezetből sem. – magyarázza. – Persze sok megoldása lehet annak, hogy lehet gyorsan elérni az étalakulást. – valahogy erre nem vagyok kíváncsi.
- Nos.. a zugevésről jut eszembe… én eléggé nehezen tudtam megérteni, hogy vér nélkül elgyengülök… egy darabig vadászni sem tudtam. De lassan rájöttem, hogy kell és az óta is használom képességeimet. – sóhajtok. - nehéz volt elfogadni, hogy kívül ragadtam az időn és az is nehezemre esett, hogy megemésszem azt a tényt, hogy nem lehet családom, se gyermekem. – Rafael felém pislant kíváncsian. – Volt pár év, hogy irigykedve néztem minden anyára, vagy terhes asszonyra… nem tudom leírni, amit akkor éreztem. De mai napig fájdalmasan érint, hogy ők evvel is többek. ám bár azért nem estem kétségemben lopásba, mert ha el is kobzok vagy csenek egy picit… előbb utóbb csak az étkeimet szolgáltatók közé sorakozott volna…. kisgyerekeket sosem tudnék ezért bántani. – igen.. talán ez tartott vissza a lopástól. Szerencsém volt akkor, hogy nem engedtem irigységemnek. De Car is szépen lassan bele fog érni majd abba a korba… bár ez attól függ mennyire gyorsan képes megemészteni a helyzetét és a változásokat. Sápatag ujjak simítanak végig fejemen, és kezdenek haja mentén leereszkedni hátam irányába.
- Egy vámpír nem tud létesíteni igazából úgy kapcsolatot halandóval… mert az egyszer úgyis meg hal…- suttogja Rafael.
- De sok előnye van a vámpírságnak. Jobban átlátsz helyzeteket, hamarabb megérzed a bajt. De gondolom, ezt tudod már. Tényleg mióta vagy vámpír?- teszem fel a kérdést. Majd eszembe jut egy ötlet. – Apa… hozol egy kis koffeint tartalmazó italt? Jól esne.. kezdek kissé leereszteni…- Rafael bólint sha Car is kér valami innivalót távozik a pult felé. Mikor halló távolságon kívül ér és ellepi a táncoló tömeg elemelkedve székemtől áthajolok az asztal felett s Carnak suttogom.
- Mi lenne ha meglesnénk az arcát? Még sosem láttam nélküle és nagyon csavarja az oldalamat a kíváncsiság. - hozom fel ötletemet. - Csak hát.. tervem nincsen, hogyan lehetne levarázsolni arca elől a maszkot.