Mystic Falls játszótere

To Adam

Az ember mindig gyerek marad. Sokan ezt állítják és én is egyetértek velük. Még vámpírként is jól esik egyszer-egyszer hintázni vagy libikókázni. Most viszont csak kikapcsolódásra vágytam. Imádom nézni, ahogy a gyerekek akrobatikus mutatványokat hajtanak végre, míg a szüleik szívrohamot kapnak. Én is ilyen voltam gyerekként, de nézni mindenesetre rosszabb, mint csinálni. Néha én is megemelkedtem a padon az ijedtségtől, ahogy a futkározó gyerekhadat vizsgáltam. Milyen gondtalan életük van nekik... Mosolyogva néztem a fiúkat, a lányokat, mikor leült mellém valaki. Oldalra pillantottam és egy helyes pasast láttam.
- Szia - szólítottam meg - Caroline Forbes - nyújtottam a kezem, hiszen még nem láttam errefelé - Még nem láttalak itt, új vagy a városban?

Hm, nem csak a külseje szívdöglesztő, de a hangja is nagyon bizsergető. Ha nem lennék szerelmes akkor tuti rámásznék. Legalábbis a régi Caroline ezt tenné. Az az ember, aki mindenbe beleütötte az orrát és aki megállás nélkül kotnyeleskedett. A vámpírság jót tett nekem. A kivételek sorait erősítem.
- Köszönöm - mosolyogtam és a zavarba hozott lányt alakítottam - John üdvözöllek itt Mystic Fallsban! A legcsodásabb és legpörgősebb hely a világon! Nem New York, de azért szerintem nem fogsz unatkozni. - kacsintottam és visszahúztam a kezem. Még jó, hogy nem volt ott Tyler, szerintem dührohamot kapott volna és John nem került volna ki a verekedésből épen. Vagy még jobb, ha esetleg Klaus tűnt volna fel.. Komolyan nem tudom mit akar tőlem.
- Igen, itt születtem - mondtam mosolyogva. Nem árt, ha jó benyomást kelt az ember. - Szeretem a gyerekeket. Imádom nézni, ahogy hülyéskednek és szabadon élik az életüket. Nincsenek előírások, ha megsérülsz gyorsan felépülsz és nem aggódsz a jövőn. - húztam el aszám keserűen, hiszen az élet mostanában nagyon nehéz nekem és a barátaimnak. A gyors gyógyulás nálam is megvan, de az természetellenes. Nekem halottnak kellene lennem. Úgy élhetek csak, hogy emberek vérét kell innom. Állandóan gyötör az éhség és ez még a gyermekekre is kihat. Képes lennék őket is bántani, de inkább a mellettem ülő fiú lenne az áldozat. Nem ölném meg csak egy rövid kóstoló. Beleszippantottam a levegőbe, alig észrevehetően, hogy megtudjam emberrel van e dolgom, de konstatálnom kellet, hogy mint minden nap, akkor is egy természetfeletti lénybe botlottam bele.
- No és te? - fordultam felé erőltetett mosollyal, nem akartam elárulni magam. Jobb, ha még húzzuk egy kicsit egymás megismerését.

To Adam

- Oh, köszönöm szépen! - sütöttem le a szemem, a szám széle felfele görbült és egy kicsit fészkelődni kezdtem a helyemen. Mi tagadás jól esik, ha bókolnak, de azért csak szorítsuk a minimumra a flörtölést.
- Izgalomból van itt elég... Manapság mindenkinek errefelé van elsimítatlan ügye. Nagyon illetlen lennék, ha rákérdeznék mi az az elsimítatlan ügy? Talán tudok segíteni... - halkult el a hangom. A régi Caroline előtör és beleüti az orrát mások dolgába.
- Ugyan, még nagyon fiatal vagy. Biztos vagyok benne, hogy tapadnak rád a csajok. Egyszer csak megtalálod az igazit. - mosolyogtam kedvesen és elmerengtem egy pillanatra. Tyler és Én. Én és Tyler. Ha lehetne családunk... De nem lesz és amúgy is most Klaus belekavar a képbe.
- Nem akarsz beülni valahova? Kezd már fájni a fülem a visítozástól... - nyúltam a füleimhez és kedvesen mosolyogva felálltam, hogy előre vigyük a projektet.

To Adam

Kicsit meglepődtem a kijelentésén. Szemeim kikerekedtek, a szemöldököm a hajtövemig ugrott és enyhén gúnyos arckifejezést vettem fel.
- Kétled? Nem tudod mekkora lehetőséget szalasztottál el. - tártam szét a kezem színpadiasan. Jó vicc, hogy én ne tudnék neki segíteni. Most komolyan nem érzi, hogy vámpír vagyok? Mert én biztosra veszem, hogy Ő nem egy átlagos halandó.
- Azt, hogy a csajok tapadnak rám? Öm, nem igazán... - húztam el a szám, hangom iróniával fűszerezetté vált. Lehet, hogy csak nekem jött át furcsán nem tudom. - A férfiak terén viszont - ejtettem oldalra fejem és megvontam a vállam - ha elárulnám oda lenne a titokzatosság! - mosolyodtam el játékosan. A saját szavait kapta vissza. Azért azt mégsem mondhattam el egy vadidegennek, hogy egy hibriddel járok, aki nem mellesleg elhagyta a várost, hogy megtörje a kötelékét, amit a jó öreg Klaus barátunk csinált. És természetesen azt sem szabad kihagynom, hogy ez az Ős hibrid egyfolytában a sarkban van. Csak arra nem jöttem még rá, hogy miért. Kezdetben azt hittem, így akar közelebb kerülni Elena-hoz, de már az is megfordult a fejemben, hogy kisebbségi komplexusa van, mert Tyler sokkal fessebb nála. Ha jobban belegondolok eddig csak nála jobb képű hibridekkel hozott össze a sors. Szegény Klaus, biztos Őt is idegesíti a krumpli orra.
- Jó hallani, hogy már valamennyire felderítetted szerény kisvárosunk - megszólalt a helyi lakos egy lapos dumával. Igen sablonos, de tényleg úgy gondoltam abban a pillanatban. Vámpírok ide vagy oda én imádom ezt a helyet és jóleső érzéssel tölt el a tudat, hogy másokat is érdekel. - Csak utánad! - mutattam magunk elé. Egy utolsó pillantást vetettem a hangoskodó gyerekseregre, majd a már jóval távolabb járó John után futottam emberi tempóban.