Penelopé bár

Mindig is a szenvedélyem volt a nagy belépő, Mystic Falls pedig szinte az én kedvemre játszik. Ha kétszáz embert kaszabolnék le egymás után, egy város lakónak sem tűnne fel az eset. Ezek a témák mindig a városfalai között maradnak. Arról még nem is tettem említést, mennyi hozzám hasonló lény, és még annál is különb fajták bóklásznak Mystic Falls utcáin, ami csupán annyit tesz ki, hogy így sokkal egyszerűbb lemosni magadról egy bűntény mocskát, amit szép lassan átkensz egy másikra. Persze, megteremtőm, Klaus által hallottam egy és mást a hely enyhe problémáiról, kezdve a Bennett bosziktól, a vérfarkasokig. Na de ,hogy mit is keresek ebben a poros kisvárosban? A válasz egyszerűbb ,mint hinnéd. A szabadságomért jöttem. Melyik ostoba pacák hagyná ,hogy úgy táncoljon ahogy a főmufti füttyent? Hát a maga által létrehozott faja, a hybridek. Fel akarom magam menteni ettől a befolyástól, ha kell bármi áron, és erre csak az az egy mód van. ha Klaus saját maga old fel ez alól. Ő egy ős, elpusztítani kénytelenség, erőszakkal pedig aligha lenne ellene esélyem. Ezért belül kell szétcincálni, ahol nem védi semmi. A befolyásaim alapján jól informált vagyok minden apró részletről, mint például a hybrid főn áhított rajongásáról, a híres-nevezetes Caroline Forbes felé, a legdrágább hugicájáról, Rebekahról, és persze a legsebezhetőbb dologról, melynek ha vége szakad, Klaus örök egyedüllétre szolgál: a magafajta lények élethez való nélkülözhetetlen szükséglete, a "vérbank", Elena Gilbert. A petrova hasonmás. Nélküle ez a faj nem létezne, és mivel tudom Niklaus mennyire elveszettnek érezné magát a drága csicskásai nélkül... megtaláltam a gyenge pontját. Egyedül csak azt sajnálom, hogy egyedüli, legjobb barátomat kell ehhez cinkostársamként fogadnom, Marcust, akinek még csak sejtelmei sincsenek a terveimről.
Magamban elmélkedve, talpammal idegesen toporzékoltam a padlón, miközben telefonomat fülemhez kaptam, ismét Marcust tárcsázva. Már félórája annak ,hogy meghaladta a nagymutató a megbeszélt időpontot. Ha tényleg szeret foglalkozni a zenével, és legalább bevette azt az ártalmat hazugságot, hogy gitározni kell idejönnie ebbe az istenháta mögötti bárba, igazán csipkedhetné magát. De ami ennél is rosszabb, a célpont is késésbe van. Értesüléseim és a beépített diákom alapján, itt találkoznak hét óra után, az évzáró szervezésével kapcsolatban. Habár még magam is meglepődtem ,hogy ennyi mit sem sejtő emberrel van itt dolgom.
Barátom még mindig nem emelte fel a kagyló túloldalát, így zsebre dugtam a készüléket és idegesen kémleltem a bejárati ajtót a pultnál. Kis idő múlva egy ismerős alakot véltem felfedezni, lendületesen ugrottam fel a fotelből, majd egyből nyakába zúdítottam a beszédemet.
- Na mi az Marcus, lefulladt a taxi? Neked mit takar az a fogalom ,hogy "ne késs"?! - hadartam szarkasztikusan és feszülten, pár pillanat múlva vajmi csoda folytán mégis sikerült kissé lenyugodnom.

Kimért léptekkel vonultam el autómig, miközben az esőcseppek sietősen próbálták betakarni hajzuhatagomat. Beszálltam, és még egy utolsó pillantást vetve a Gilbert házra elfordítottam a slussz kulcsot. Viszonylag lassan, de biztosan irányítottam a gázpedált lábammal, nem hiányzik még egy autóbaleset. Az ég már kezdte felvenni éjszakai lepedőjét, miközben a város sötétebbik oldala épp most pezsdült fel. Sosem szerettem egyedül tartani egy épp olyan hely felé, mint a Penelopé bár, hisz manapság rengeteg őrült kószál a világban. Nem is értettem ,hogy pattant ki Nicole fejéből az az ötlet, hogy egy ilyesfajta szórakozóhelyen vegyük át a történelem leckét. Végül is csak nem rég költözött a városba, és ahogy azt mondani szokás, az ördög sosem alszik, én pedig mindig az elővigyázatosság híve voltam. Na jó, majdnem mindig... De lehet ha csak én vagyok ennyire bajjós előérzetű, ezért és mentem bele a dologba. Habár az elején még magam is próbáltam győzködni róla, hogy mennyivel kényelmesebb lenne egy olyan helyen, mint a Grill, vagy akár nálunk, főleg ilyen késői órákba. De neki sem ezek a helyszínek nem feleltek meg, sem a korábbi időpont. Állítólag csak este felé ér rá, és az anyja ebben a bárban dolgozik, így kénytelen voltam hagyni a dolgot.
Úgy tűnik, nem én vagyok most a legjobb társasági ember, sőt... Eléggé felzaklattak az utóbbi időben történtek, amit a világ összes pénzéért sem mutatnák ki. Mindenkinek megvan a maga problémája, nincs szükség rá ,hogy az enyéimmel is nekik kelljen bajlódniuk, ezt már épp elégszer elkövették.
Vagy félórányi vezetés után megérkeztem a kiszemelt célponthoz. Hamar találtam parkolóhelyet, nem lehettek valami sokan odabent, ami a belegondolunk nem is olyan rossz. Az esőfelhők a külváros felé már kezdtek felosztódni, így nem kellett kapkodnom, főleg ,hogy 5 perccel előbb érkeztem a megbeszélt időponthoz. Kezembe kapva táskámat a benne lévő pár tankönyvvel a bejárati ajtóhoz vettem az irányt. Mielőtt még átléphettem volna a küszöböt, egy cigifüsttel beborított, valószínűleg részeg fickó ütközött belém, aki sokat mondó tekintetével koslatott végig rajtam. Egyszerű malőverrel kikerültem, majd gondoskodva róla ,hogy eszébe se jusson visszajönni becsaptam az ajtót. Pár tékozló szempár rám szegeződött, de inkább tudomást sem vettem róla. Lehajtott arccal a pult felé siettem, ahol helyet foglalva a legközelebbi forgószékhez, majd óvatosan kémleltem a helyet és az embereket. Hát nem épp kellemes egy közeg, de legalább nincsenek olyan sokan. A csapos nőt kerestem tekintettemmel, hogy megszólíthassam, hisz Nicole elmondásai alapján ő az édesanyja, de egyenlőre eléggé elvolt foglalva a vendégekkel.
- Remélem hamar itt leszel, Nico. - elmélkedtem magamban, majd lassan elkezdtem kipakolni a táskámba pakolt könyveket.

Marcus cinikus megjegyzései kicsit sem leptek. Hihetetlen ,hogy ennyi év alatt még mindig nem fért bele egy csipetnyi tisztelet, bár azt hiszem én jobb ha csendben maradok.
- Selyemfiú, bolhazsák... örömmel hallom ,hogy a humorérzéked nem rozsdásodott be. - feleltem valamivel nyugodtabb hangszínbe. Nahát, elfelejtettem volna említeni ,hogy már nem vagyok fajtiszta? Valószínű. Jobb is így, egy vámpírvadász füléből jobb kihagyni az ilyesmit, talán majd egy 10 év múlva teszek róla említést, elég ha most csak a tervemmel birkózik meg.
- Jó újra látni téged baromarc. - dörzsöltem meg öklömmel fejét, majd próbáltam megtartani azt a kellő távolságot ,hogy ne nézzenek homokosnak. - Na és mi ez a szakáll, ezzel a retró séróval? Valami művészi imidzs, vagy próbálod felfedezni a szexepiled? - úgy tűnik egy-egy Mr. Aquvinsur. Hihetetlen, de tényleg örülök a felbukkanásának. Mégis csak egy örökké valóságról van szó, legalább egy töredékében legyen egy barátnak szerepe benne, akihez talán ha hálátlan vagyok, mindig kihúz a szarból. Hálám jeléül, nemes gesztusként ESETLEG meghívom egy italra...esetleg.
Nahát, nahát kit látnak szemeim? Úgy tűnik megérkezett várva várt hölgyeményünk, legalábbis a személyleírás tökéletesen passzol rá: hosszú, barna haj, gesztenye barna szemek, dögös testalkat. Ha nem is, játszadozni jó lesz, minőségi vér csordogálhat egy ilyen külsőben. Az csak nem egy töri könyv? Úgy tűnik választ kaptam a bizonytalanságomra. Igen, Miss. Hasonmás megérkezett. Azt hiszem jól fogok szórakozni, habár a terv tökéletes működéséhez még be kell avatnom valakit.
- Nézd, haver. Nem egészen azért vagy itt, amiért itt kéne lenned. - fejeztem ki magam kissé kerülgetve a kását, majd mikor a pulthoz értünk, tekintetét a lány felé irányítottam. - Igazából, a segítségedre lenne szükségem...megint. Nem, nem csajozási tippekben, ez még csak eszedbe se jusson! - a szavakat hangsúlyozva, mondhatni szarkasztikusan ejtettem ki, miközben kissé idegesen kopogtattam körmeimet a pulton. Légy megértő Marcus, fogadd el a sorsod, és nem fogok drasztikusabb módszerekhez folyamodni.
- Látod azt az ígéretes húsit? Nos, egy kis időre túszként lenne rá szükségünk. - suttogtam neki egyszerűen, mintha épp most közöltem volna vele a tegnap esti meccs eredményeit. Gondoltam ,hogy nem lesz oda az ötletért, és kérdezősködni fog, de hát ha valami jó is van a hybrid létben... az az igézés.
- Amúgy kérsz egy sört? - biccentettem a pult felé egy féloldalas mosoly keretében.

Már vagy negyed órája elhaladta az óra mutatója a megbeszélt időpontot. Igyekezz Nicole, nem várhatok egy örökké valóságig. Legalábbis, én nem. Az égen kezdtek előkúszni az első fényes csillagok, az emberek az utolsó kortyokat fogyasztották, és legnagyobb szerencsémre a gyanús alakok a sokadig italuk megrendelésére vártak. Egyre több tékozló tekintet sodródott rám, amit végül is megtudok érteni. Elég feltűnő lehetett egy fiatal lány egymagában a pultnál tankönyvekkel a kezében. Valahogy ettől a rossz előérzetem még inkább fokozódott. Még öt perc, ennyi, tovább nem bírom itt. Ez a tömérdeknyi izzadság, a légtérben áradó cigaretta füst, és ez a sok boldogtalan, részeg ember. Igen, valószínűleg ezeknek a férfiaknak ez a legcsekélyebb reménye afelől, hogy mindennapjainkba becsempészhessenek egy csipetnyi örömöt. Miért nem lepődök meg? Hisz tizennyolc éves korom ellenére nem egyszer tapasztalhattam meg az alkohol keserű, de mégis megnyugtató ízét, aminek a legtöbb esetben ára is volt. Többször nyúltam azért a pohárért, hogy pár órára elfelejthessem a problémáimat, mint puszta szórakozásból a barátaimmal. Persze félreértés ne essék, eddig még nem tituláltak alkoholistának.
A bár tulajdonosa, aki állítólagosan vendégem anyja, már nem látszott túl elfoglaltnak. Unalmasan törölgetett át újra és újra egy antik csészét, aminek nem igen sok keresni valója volt egy ilyen típusú helyen. Mivel már épp indulni készültem, legalább kérdőre vonom a nőt, hogy hol lehet a lánya.
- Elnézést...Penelopé? - szólítottam meg egy halványka mosoly keretében, majd reméltem ,hogy volt honnan erednie a bár nevének.
- Valójában az anyám neve, én Marie vagyok. Mit adhatok? - cinikusan mért végig, miközben az előbb említett porcelánt a helyére tette. Észrevétlenül én is jobban szemügyre vettem Mariet. Szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek, arcán pár izzadság csepp csordogált, ajkai közt csikk lapult, amit furcsa mód nem gyújtott meg. Nos, legalább a névvel nem fogtam teljesen mellé.
- Igazából semmit, köszönöm. Esetleg nem tudja Nicole hol lehet? A suliból ismerjük egymást, és úgy egyeztünk meg ,hogy itt találkozunk. - foglaltam össze röviden-tömören, majd a kezemben tartott könyvetek kissé megemeltem célzás ként.
- Miféle Nicole? - tette fel a meglepő kérdést, hangja pedig kicsit sem csengett kedvesen. Megtudom érteni, egy magamfajta itt így is furcsa benyomást kelt, nem beszélve a faggatózásomról.
- Nicole, a maga lánya. - erőltetett vigyor fagyott arcomra, ami egy kis idő múlva el is illant. Na jó, talán még sem volt hiába való az előérzetem.
- Lányom?! Szerintem összekeversz valakivel, kislány. Úgy nézek én ki ,mint egy anya? Mégis ki a fene vagy te? - a nő vonásai eltorzultak, a pultra könyökölve hajolt közelebb hozzám.
- De hát..el..elnézést, biztosan egy kis félreértésről van szó. - habozás nélkül felkapkodtam cuccaimat, majd pár méternyi távolságra a nőtől egy asztalnál sietősen bepakoltam a táskámba könyveimet. Úgy látszik valaki csúnyán átvert, vagy csak én értettem valamit nagyon félre. Mindenesetre jobbnak láttam hagyni a dolgot, és minél előbb eltűnni innen.

Aligha akartam hinni a fülemnek... Marcus valóban belegyezett volna?! Hát hogyne, van az a mese amikor egy barát nem kérdez vissza, csak teszi a dolgát, bármilyen piszkos ügyről is legyen szó. "Barát". Kemény fogalom, ami akár az előttem álló férfitől tisztán sugárzik, míg az én irányomból enyhe megvezetés kényszert is lehet felfedezni. Próbáltam magamon az évek során változtatni, mind belsőleg, de ennél többre nem jutottam, fel adtam a harcot. Egy örökkön tartó életben az embernek van esélye engesztelni még a sorsot, nem de?
- Úgy tűnik még mindig tudsz meglepetést okozni nekem, Marcus. Na és ha szabad tudnom, miért nem lehet az én lakásomba? Arról tegyél le ,hogy nálad fog éjszakázni, már pedig ha jól értem, erre megy ki a játék. - fordulok barátom felé, miközben már intek is a csaposnak az italért. Nem igazán értem, mi előnye lehetne abból Marcnak ha nála töltené azt a fikarcnyi is időt a lány, hisz nem az a fajta aki kikezdene az ehhez hasonló teremtésekkel. Mindenesetre az ő dolga, aminek nem engedek.
Hirtelen kaptam le ujjaim közül az alkohollal teli poharat, mikor rajta kaptam a hasonmást sietős távozásán. Úgy tűnik a terv nem várhat, most rögtön startra kell készülnünk. Talán még sem volt a legjobb ötlet Mariet kiadni a beépített diákom anyjának. Erős nő, az ilyen tréfákat nem igen tűri az idegzete.
- Akció pajti! Te csak maradj itt amíg nem szólok...foglald el magad. - feleltem cseppet sem udvariasan, majd párat tenyeremmel vállára paskoltam. A lány ilyenkorra már egy asztalnál ült, kapkodva rejtette könyveit táskájába. Valahogy pont erre számítottam - nem az erőszakos megjelenés és a figyelem felkeltés híve, mint a pult mögött lapuló nő.
- Elnézést hölgyem, minden rendben? Marie az imént alaposan magára ijeszthetett, de ne féljen, ártalmatlan. A nevem Adam, esetleg szabadna...? - érdeklődtem lágyan csengő hangon, miközben az előtte elhelyezett szék felé biccentettem, egy arisztokratikus vigyorral megízesítve. Nem, ennek még ő sem fog ellenállni. Habár még mindig zavarba hozta az előbbi eset, kaptam a lehetőségen és válasz nélkül elfoglaltam a helyet. Ez a legkevesebb amit most megengedhettem magamnak emellett a kitűnő színészkedés mellett. Talán ennek a pályafutásnak a terén még vihettem volna valamire.
- Gondolom nem gyakori vendég erre felé, mi szél hozta Penelopéhoz? - kezeimmel aprón gesztikuláltam, félvállról pedig feltűnést keltő észrevétel nélkül Marcus felé kacsintottam.

Csupán egy cél lebegett most előttem: minél előbb eltűnni erről az isten háta mögötti helyről. Eléggé megrémített maga ez az egész Nicole ügy is, nem beszélve a nem túl kellemes társaságról és a légtérben áradó tömény alkohol, cigaretta émelyítő bűzétől. Ám mielőtt kiléphettem volna az ajtón, tervembe ütközött egy eddig számomra ismeretlen alak.
Egy férfi, mondhatni elegáns mégis trend követő megjelenéssel. Jó vonásai alapján és kellemesen csendülő hangjától valószínűleg nem kevés nő heverhet a lába előtt. Ezen kívül elég figyelmesnek látszik, ha már annyira aggódik egy magamba fajta jött-mentért. Mindenesetre egy percig sem engedhetem ,hogy megtévesszen a külseje.
- Persze, foglaljon csak... - mondatomat félbeszakította a férfi hirtelen vett cselekedete. Zavartan elmosolyodtam, bár nem igazán zaklatott fel a dolog. Azt hiszem még egy rövid cseverészés belefér, ezen a pár percen nem múlik. külseje. - Elena Gilbert, örülök a szerencsének Adam. - nyújtottam kézfejem egy kézfogásra. Felelőtlenség lenne habozás nélkül hozzácsatolni a vezetéknevemet is? Talán...De mégis...Mintha feloszlatott volna a bennem lévő feszültség. Talán egy kis ismerkedés elvonja a figyelmemet egy pillanatra a zűrzavaros életemről, na meg ha már egyszer itt ragadtam ennyi időre, legalább ne vesszen hiába.
- Ugyan, semmi komoly. Megértem, valószínűleg elég nyomasztó lehet egy bárban dolgozni éjjel-nappal, nincs szüksége még egy magamfajtára aki az értelmetlen kérdéseivel halmozza.
- biccentettem Marie felé, majd szabad kezemmel is megragadtam táskám ruhadarabját, amit enyhén megszorítottam. Jó tudni, hogy vannak még olyan férfiak is ezen a világon akik vannak olyan udvariasak, hogy érdeklődjenek a másik léte felől, példaként egy ilyen eset után. Persze, senki nem sejtheti ilyenkor a hátsószándékait.
- Nos, egy barátnőmet vártam, de úgy látszik csúnyán átvertek.
- cinikusan feljebb vontam a szemöldököm, miközben tekintetemet Adamébe mélyesztettem. Egy ideig még feltűnés nélkül vizsgálgattam orrát, száját, lélektükreit, de mikor ajkain elégedett vigyort véltem felfedezni vöröslő fejjel lesújtottam arcomat. Jobb lesz ha a kérdéseire koncentrálok.
- Na és maga? Esetleg beugrott egy esti iszogatásra, vagy vár valakit?
- nem lehet pár évnél idősebb nálam, mégis élveztem a helyzetet. Ezt csupán csak puszta udvariasságra utal.
Egy ismeretlen alakot véltem közeledőbe felfedezni, aki furcsa mód megtorpant székem háttáblájánál. Gyanakvóan ráncoltam homlokom, majd óvatosan felvontam szempárom.