Hotel Aurum

Step

"Igen, lehet, hogy igazi, de a szememben nem igazán létezik, hisz nem láttam még, és csak abban hiszek, amit látok, vagy amit valaki személyesen mondd el, és vele kapcsolatos."

Hol is kezdjem...Azon a napon épp egy személyt kerestem. Kiderült, hogy valami hotelben kellene keresnem, aminek a címét is meg tudtam szerezni. El is mentem arra a helyre, amire ki volt írva a neve: Hotel Aurum.
Mikor beléptem, régi emlékek kavarogtak a fejemben, s eszembe jutottak a...Itt fejeztem be az elmélkedést, mikor hirtelen meghallottam, hogy valaki hozzám szólt. Viszont furcsa módon Charlotte Petrovának szólított. Akkor beugrott, hogy hallottam valami Petrováról, ő az, aki az igazi Petrova. Igen, lehet, hogy igazi, de a szememben nem igazán létezik, hisz nem láttam még, és csak abban hiszek, amit látok, vagy amit valaki személyesen mondd el, és vele kapcsolatos. Azonban most ez a lány, aki megszólított, bebizonyította, hogy talán tényleg létezik, hisz úgy beszélt hozzám, ahogy egy rég látott barátnő szokott. Ki is használtam ezt a helyzetet, és kiadtam magam neki.
-Szia, ő...Sokat felejtettem, segíts! Hogy is hívnak?
Aztán elmondta, hogy hogy hívják.
-Ja, persze, már dereng! Olyan rég láttalak. Mikor is? És azóta hogy vagy?
Nem igazán tudtam/tudom, hogy Charlotte, azaz az eredeti Petrova hogyan viselkedik, úgyhogy próbáltam valahogy kicsit Elena módra beszélni a lánnyal...

Step

"Miután valami hasonló zajlott le a fejemben, folytattam az érdeklődést:..."

Miután feltettem kérdéseim, a lány egyből válaszolt. Viszont közben azt figyeltem, hogy ne mondjak olyat, amiből kiderülhet, hogy én nem Charlotte vagyok. Bár...nem a fejére esett az a lány, hanem szerintem már akkor is sejtette, hogy nincs minden rendben, így hát próbáltam még jobban elhitetni, hogy én igen is az eredeti vagyok.
-Igen, én is boldogan élek, bár hogy megmondjam az őszintét, nagyon hiányoztál, és már kerestelek is kisebb nagyobb sikerrel.
Ezt feleltem az egyik kérdésére. Azután tartottam egy kis szünetet, aztán folytattam mondanivalóm.
-Na és...Mi újság a pasik terén?...Mármint....Van most valakid?
Tudom-tudom elég gyenge kérdés, de mint már említettem, sejtelmem sincs afelől, hogy milyen lehet ez a Charlotte Petrova. Lehet, hogy vad, bár azt nem hinném, mert amilyen nagy kedvességgel futott az a lány hozzám, nem egy vadállat lehet. Úgyhogy már csak az maradt, hogy vagy kedves, vagy ilyen vegyes. Azaz kedves, de azért még is meg van a véleménye mindenről, és azt nem fél kimutatni. Aztán igazából bármi lehet, engem az sem érdekelt volna/érdekelne, hisz azokban a percekben csak az volt a fő, hogy ne jöjjön rá, hogy én Katherine vagyok. Miután valami hasonló zajlott le a fejemben, folytattam az érdeklődést:
-És ember vagy állat vért fogyasztasz? - a válaszát meg nem várva mondtam, hogy én hogy állom a dologgal - ...Ugyan is én emberit, hisz erősnek kell lennem, csak az a baj, hogy mostanában a kórházak tasakjára szoktam rá, hisz itt Mystic Fallsban egyre több hülye vámpír van, és a sok gondolatlan az embereket gyilkolássza, aminek szerintem nem lesz jó vége. Na szóval akkor te melyiket fogyasztod?
Majd - nagy nehezemre esve - illedelmesen és mosolyogva vártam a válaszát, reménykedve, hogy most már végleg elhiszi, hogy Charlotte vagyok.

Step

"Figyeltem a lány reakcióját, de azt is leszűrtem belőle, hogy úgy nagyjából már sejtette egy picit, hogy miről is van szó."

Hallgattam, hogy mit mond a lány, és azt vártam, hogy történjem valami. Igazából történt, ugyanis kérdéseket tettünk fel egymásnak, de miután válaszolt, már kezdtem unni ezt a hülye kérdezz - felelek dolgot...Azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e, hogy én nem Charlotte vagyok, hanem az, aki minden gondolat és lelkiismeret furdalás nélkül letépi a fejét nyílt színen. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy:
-Nem érdekel, ha biztos benne, ha nem esett le neki, ha csak sejtette, akkor is elmondom neki, hogy mi is a helyzet. Semmi kedvem tovább itt állni, és azt várni, hogy mikor hagyjuk abba a "heló, újra látlak" témát!-mormogtam magamban, aztán utána hangosan kimondtam, amire gondoltam.
-Arg! Nekem ebből legem van! Gondolom már elegem van! Gondolom már sejted, hogy nem én vagyok Charlotte. Én az egyik "koppintás" vagyok, vagy mi a szösz...És ha hallottál már rólam/rólunk, akkor nem, nem Elena, a mártír. Én a legrosszabb rémálmoddá tudok válni. A nevem Katherine. És..szia!
Figyeltem a lány reakcióját, de azt is leszűrtem belőle, hogy úgy nagyjából már sejtette egy picit, hogy miről is van szó. Azt nem igazán sejtettem, hogy hallott-e rólam és Elenáról, úgyhogy mielőtt feleslegesen járattuk volna a szánkat, elmondtam, hogy én nem Elena vagyok. Stephaine, Step először nem mondott semmit, aztán reagált a kicsit hosszabbra sikeredett mondandómra...

Step

"Abban a pillanatban felkaptam a fejem, és hirtelen elmosolyodtam, majd reagáltam."

Miután mindenről beszámoltam Stepnek - amit nem szoktam - , neki is volt mondandója. Végighallgattam, miközben néha beleszólva válaszolgattam arra a pár kérdésére, és megjegyzésére. Viszont közben még néhány "felfedező" arcot is vágtam, amikor olyanokat mondott. De míg beszélt, hirtelen meghallottam az ajkaiból "kiömlő" igen vicces szavakat:
- Szóval ennyire gonosz vagy? Vagy csak te tartod magad annak?
Abban a pillanatban felkaptam a fejem, és hirtelen elmosolyodtam, majd reagáltam.
-Hát...megkérdezheted mondjuk a Salvatore fivéreket, vagy akár Elenát, Bonniet, vagy Carolinét, és még had ne soroljam a neveket...Bár valakinek nem is tudom, azok közül, akiket kihasználtam... - töprengtem el, miközben eszembe jutott az a két ember, akit még a hátam közepére kívánnék. Akik nem mások, mint Klaus és Elijah. Tőlük félek, de más nem tehet nekem keresztbe. Viszont ezt a kis infót nem mondtam a lánynak, hisz...talán még a legutolsó hülye se mondana el egy személyes majdnem titoknak mondható dolgot.
Miközben ezen elmélkedtem, Step bemutatkozott, és köszönt. Mintha újrajátszottuk volna a találkozást, kivéve azt, hogy - legalább is nem hiszem - nem fogjuk elfelejteni ezt a beszélgetést. Majd visszagondoltam arra a pár sorra, ami elhangzott, majd eszembe jutott még egy nagyon jó "terv", de én inkább haszonnak mondanám. Aztán...még bármi kisülhet ebből az egészből...
-Elég...életrevaló lánynak tűnsz, sőt, nagyon szimpatikus, de remélem nem csak a szád nagy. Itt igazából arra a mondatodra gondolok, ahol azt mondtad, hogy hiányzik a móka, és a játszadozás. - majd egy kis hatás szünetet tartottam, épp csak addig, amíg a szememmel végignéztem a lány öltözékét, testalkatát, satöbbi. - Visszatérve a hasonmásokhoz...Mit tudsz rólunk? - majd újabb szünetet tartva újra folytattam mondandóm - Nem megyünk valahova leülni? Kicsit ciki itt az ajtóban álldogálni.
Majd minden kérdésemre vártam Step válaszát.

Step

"A töprengésemet a csapos srác törte meg azzal, hogy kihozta az italom."

Miután mindketten igennel feleltünk arra, hogy ott kéne hagyni azt a helyet, ahol álltunk, elindultunk a földszint felé.
Mikor kiléptem a liftből, egyből megpillantottam egy tökéletes helyet, ahova leülhetünk. Egy szó nélkül elindultam felé, és ahogy a teljes térséget megláttam, azonnal megtaláltam a tökéletes helyet. Majd én is, és Step is leültünk, csak ő velem szembe. Első dolgom az volt, hogy azonnal egy frissítő, ütős italt rendeljek. Stephainét nem kérdeztem, hogy kér-e, ugyanis....szolgálja ki magát, én is magamtól kértem.
Ezek után mélyen visszaemlékeztem a fenti dolgokra, pontosabban arra, ami előtt lejöttünk ide. Már az első mondatnál eszembe jutott egy nagyon lényeges kérdés.
-Hány éves is vagy te pontosan?
Ez a kérdés csendtörőnek is elment. Viszont a választ meg nem várva folytattam tovább gondolkozásom. Már régebben, vagyis inkább eddig is feltűnt, hogy nem biztos, hogy Step végig csak kamuzik, vagy komolyan beszélget velem, de ahogy mindenre visszaemlékeztem, leesett, hogy már egészen biztos, hogy így van. Bár...bevallom, hogy én voltam, a hülye, hogy egy aprónyit i nyitottam felé. Nem is igazán sejtem, hogy mi a fene is történik velem mostanában...
A töprengésemet a csapos srác törte meg azzal, hogy kihozta az italom.
-Köszönöm!-feleltem, majd minden mosoly nélkül lehúztam, majd kértem egy újat. Ezt követően visszamerengtem, és azt gondoltam magamban, hogy:
-Ha így akarja, akkor így játszunk. Nem tudja, hogy kibe kötött bele.
Mire már teljes figyelmem a "játékunkon" lett volna, újra megszólított a csapos, hogy hány jéggel kérem...
-Kettővel!-feleltem, majd értelmetlen fejet vágva mondtam hangosan Stepnek, hogy - Nem értem miért kérdezte meg, az előbb sem tete...

Ne haragudj, hogy késett a válaszom, de el voltam havazva...:/

Gyors és magabiztos léptekkel indultunk el mindketten a lift felé, hogy lemenjünk a földszintre, és pihentessük kicsit, szegény lábainkat. A liftből kilépve, Katherine kiszemelt egy helyet, elindult felé, én pedig utána mentem. Igazán jó ízlése van a csajszinak, én sem tudtam volna ennél jobb helyet választani. De ha már itt tartunk a stílusa se rossz. Az asztalok felé menet kicsit gyorsítottam a tempón, nem akartan a lány háta mögött maradni. Lecsüccsentünk, és nemsokára a pincér is megérkezett. Csendben figyeltem, ahogy Katherine rendel, én egyelőre nem kértem semmit. Még úgyis visszatér... Mit számít az nekem, ha ő kétszer teszi meg ezt az utat, ő koptathatja a cipőjét, ez a munkája. Vagy legalábbis ezt ő vállalta be, nem? A lány egy „frissítő, ütős italt” kért, amit a scrác azonnal felírt egy kis cetlire. Amikor újra kettesben voltunk, Kat megkérdezte, hogy hány éves is vagyok valójában. Miért hazudnék neki? Megmondtam neki az igazat a korommal kapcsolatban, bár lehet,hogy még megbánom...
- Pontosan? 833 éves vagyok, de ha akarod csatolhatom hozzá a hónapot és a napot is. – mosolyogtam – És te hány éves vagy? – kérdeztem, miközben biztos voltam benne, hogy fiatalabb, mint jómagam.
Jó ideig csönd volt, egyikőnk sem szólalt meg... Kat biztosan valamin gondolkozott vagy éppen azon törte a fejét, hogy hogyan tehetne tönkre engem. Mindenesetre, jól belemerült a gondolataiba...
A csendet – és a nagy gondolkozást – a pincér törte meg, mivel meghozta a lány italát. Katherine megköszönte, majd pokerface-szel lehúzta az italt. Ez volt az a pillanat, amikor megkívántam én is valamit.
- Én is kérek egy ugyanilyet. – néztem a pincérre, aki ezt is felírta a papírra.
Amikor újra Kat felé irányult a pillantásom, ő ismét a gondolataiba merült. Kezdett kicsit idegesítővé válni, hogy nem szól semmit, csak a plafont bámulja és valamin töri a fejét, ezér megtörve a csendet, megszólaltam.
- Hahó?!? Itt vagy még? – kérdeztem miközben a tenyeremmel a szeme előtt hadonásztam.
Még mielőtt a lány válaszolt volna a nem épp intelligens kérdésemre, a pincér újra megszólalt, hogy hány jéggel kéri a kisasszony az italát. Katherine kissé dühös hangnemben válaszolt, majd hangosan megjegyezte, hogy: „Nem értem miért kérdezte meg, az előbb sem tette...”

Step

"Mikor kimondtam, vagyis amikor a mondat közepénél tartottam, a csapos épp meghallotta, hogy mit is mondtam Stepnek."

Miután elmondtam gondolatom Stepnek, újra átgondoltam azt, hogy ő 833 éves, és hogy mit is árthat nekem, ha netalántán szembetűzésre kerülnénk. Igazából arra a tényre jutottam, hogy nem nagyon tudna ártani..Bár az is eszembe jutott, hogy csak kamuzik, hogy lehet, hogy megint valami hülye hazugság. De miközben mondta, végignéztem rajta, és valahogy az jött le, hogy nem, most igazat mondd, úgyhogy ennek örömére én is elárultam, hogy hány éves vagyok. Bár az igazat megvallva, kicsit tartottam attól, hogy bármi problémám lehet afelől, hogy keresztbe tesz nekem, tehát elrontja valamelyik tervemet. Bár a "készletben" lapul még sok ezer dolog....
-536 vagyok, szintúgy pontosan.
Mikor kimondtam, vagyis amikor a mondat közepénél tartottam, a csapos épp meghallotta, hogy mit is mondtam Stepnek. Letette az italokat, majd ijedve el akart gyorsan menni, de megfogtam a kezét, visszarántottam, felálltam, és megpróbáltam helyrehozni a dolgot, nehogy ebből még baj legyen. Mélyen a szemébe néztem, sé azt mondtam, hogy:
-Na szóval...Italhozás közben, te azt hallottad, hogy 18 éves vagyok, és nem pedig azt, hogy 536. De persze azt gondolod közben, hogy milyen irtózatosan szexi vagyok, és ezért a te vendégeid vagyunk erre a pár körre, és az utána lévőkre, úgyhogy ezzel most arra akarok célozni, hogy hozol még egy kört! Köszönöm!
Mikor elmondtam amit akartam, a srác még állt ott egy kicsit, aztán elindult, hogy hozza azt az ingyen italt.
Miután már a pult mögött volt, én is újra leültem, megmarkoltam az ujjaimmal jó szorosan a sokat érő tartalmú poharat, és egy kortyra lehörpintettem.
-Ahrg! Hm...ez fincsi...-jelentettem ki hangosan.
Azután letettem az akkorra üres poharat, és ránéztem Stepre, aki azokban a percekben elég szótlan volt, és ezt szóvá is tettem.
-Miért lettél ilyen szótlan? Talán nem örülsz az ingyen italnak? Én csodák csodájára mindig azt kapok. Engem szeretnek! - feleltem, remélve, hogy leesik neki ez az aprócska poén.

Katherine elárulta, hogy ő hány éves, és szerintem nem hazudik. Ha annyira szeretett volna hazudni ezzel kapcsolatban, idősebbnek állította volna be magát. 536 éves, úgyhogy ő se semmi...
- Hát akkor, te se vagy már annyira fiatal. – vontam vállat.
Amikor a lány épp a mondat közepénél tartott, észrevettük, hogy a pincér minden szavunkat hallotta. Persze meglepődtünk, és mint ilyenkor általában, kicsit meg is ijedtünk, hogy na most mi lesz. De mégiscsak vámpírok vagyunk, simán megigézhetünk embereket. Nos, Kat is így tett. Én csak csöndben figyeltem, ahogy Katherine elintézi az ügyet, majd a pincérsrác elindult az ingyen italainkért.
A lány kortyolt egyet az italából, és jó hangosan kijelentette, hogy ízlik neki.
- Már miért ne örülnék neki? – vágtam kérdő, mégis meglepettséget sugalló arcot – De ha már ettől függ, akkor engem is nagyon szeretnek. – vigyorogtam.
Hirtelen megcsörrent a telefonom, és hát egy üzenetem érkezett. Gyorsan megnéztem és egy kissebb meglepetés fogadott. Nem tehettem mást, elköszöntem Kat-től.
- Bocsi, de most mennem kell. – vontam vállat, műszomorkás arccal – Majd még megtalállak, ha akarlak úgyhogy, ne aggódj, hogy nem látsz viszont. – vigyorogtam, s felálltam az asztaltól – Na sziaa. – integettem a lánynak.
Egyenesen az ajtó felé vettem az irányt, kiléptem a hotelből és vámpírsebességgel elindultam a városba...