Városszéli erdő

Esteledett mikor magam mögött hagytam a kivilágított verandát és elindultam a sötét fák közé. A csillagok és a Hold fénye mutatta az utat a sűrű bozót felé, ahol nyugalmat és csöndet kerestem. Miközben az életem lesiklik a pályájáról, elfelejtem, hogy vannak jó dolgok is ezen a világon. Ritkán mondom azt a mágikus szót az embereknek, ami melegséggel tölti el mindegyikünk szívét. Elvétve mosolygok rá egy ismerősre az utcán, és csak néha napján megyek ki a természetbe friss levegőt szívni és hallgatni a madarak csiripelését. Most viszont elindultam, hogy bepótoljam a lemaradást. Talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat a környék mozgalmas hétköznapjainak megfigyelésére, de az éjszaka sem hagy cserben. A sötét, ami az erdőt övezte, csak úgy vonzott magához és már távolról is lehetett hallani a baglyok huhogását, a lombokat megmozgató szellő lágy susogását. Beérve a hatalmas fák közé apró gallyak ropogása törte meg a mély, bölcs csendet. Ez az én terepem. Az éjszaka a legjobb barátom, ő sosem hagy cserben. A levegő oly' tiszta, hogy a gondolataimat is megtisztítja. Ilyenkor az igazán fontos dolgokról elmélkedek és tömérdek kérdésemre választ találok. Furcsa, hogy a magány, a sötét, amitől annyira félünk, mégis milyen jó útitárs tud lenni. Itt biztonságban érzem magam, mindenkinek a valós énjét láthatom és nem utolsó sorban táplálkozni is könnyebben lehet. Mentem, mentem egyre beljebb üres fejjel. Nem akartam semmit, csak érezni a növényeket, állatokat a közelemben. Ők tudják milyen nehéz az élet és segíteni próbálnak. Viszont senki sem figyel rájuk. Mindenki fél és retteg éjnek idején az erdőben sétálgatni. Hát igen...ez is egy vámpír szokás. Felnevettem. Én is vámpír vagyok. Pár hónappal ezelőtt kiröhögtem volna mindenkit, aki azt állítja, hogy én egy vérivó szörny leszek, aki még a legjobb barátnői, sőt még az anyja vérére is szomjazik. Ez a sorsom. Caroline te mindig szívsz. De, ha már így kell élnem, élvezzem ki! Futásnak eredtem és élveztem, ahogy a menetszél csipkedi az arcom. Gyorsan hűlt a levegő, de nem zavart, úgysem fázom meg. Egészen a lerombolt templomig eljutottam, ahol megálltam egy pillanatra. Elenáék meséltek erről a helyről. Bonniet megszállta Emily, az egyik felmenője, akire Damon megharagudott és majdnem megölte Bonniet. Azt hitték Katherine itt van, de kiderült, hogy mégsem. Aztán az egész várost ellepték a vámpírok, akik itt aszalódtak vagy 150 évig. Közelebb mentem a romokhoz, végigsimítottam tenyerem a göröngyös köveken és leültem az egyik falmaradványra. Reccsenést hallottam. Olyan volt, mint mikor beértem az erdőbe és az apró faágak összeroppantak a talpam alatt. Még egy. Szuszogás és egy árny körvonalait vettem ki egy fa mögül.
- Van itt valaki? - kérdeztem elfúló hangon. Megdermedtem és vártam.

Damon és Caroline

Már majdnem be sötétedet mikor egy ital mellet azt gondoltam hogy járok egyet a város szélén levő erdőbe ki szellőztettem a fejem és fel frissítem a memoriámat. Mi előtt elindultam az erdőbe le húztam még egy pohár italt miután meg ittam fel vettem a kabátomat és kiléptem a Grillből. Majd elindultam az erdő felé aztán eszembe jutott a reggeli találkozásom azzal a Stephanie-val nem hittem hogy ilyen hamar le lép de ami biztos mély benyomást tettem rá pedig nagyon kedves voltam vele.De az már csak az ö baja ha ennyire válogatós pedig nem hiszem hogy nem élvezte volna de hát furcsa csaj. Érdekes hogy abba az erdőbe megyek ahol majd nem meghaltam egyszer azért a ribanc Katherine milyat én barom képes lettem volna feláldozni még Elena-t is még alkut is kötöttem Emily Bennett-el hogy nem bántom a leszármazottait ha segit kiszabadítani Katherine-t a többi már homályos, kezdek berozsdásodni hogy nem vadászok emberekre és nem szívom ki a vérüket. Egészen a romos templomig fogok elmenni és be is nézzek hogy mi változót de szerintem semmi. El is értem az erdőig majd mikor beljebb léptem és elindultam egyre jobban sötétült a tér a hátam mögött. Majd megpillantottam hogy ma teli hold van de nem érdekelt tovább mentem egészen a romos templomig vettem az irányt és nem álltam meg. Az úton ahogy léptem egyre jobban ropogott a lábam alatt a faág, most egy vérfarkas is ki szúrhatna hogy itt tengek-lengek. Már láttam a templom romjait mikor megpillantottam ahogy Caroline ott bámészkodik majd mi után megsimogatta a köveket le ült. Gondoltam egyet hogy megilyesztem gyorsan oda lopóztam az egyik fához majd az egyik fa ágra erősen rá léptem ami nagyot reccsent. Caroline egyből megilyedt és jött is a kérdés "van itt valaki" ezen csak röhögni tudtam és elkezdtem a térségben körbe-körbe futkorászni hogy nagyobb legyen az ilyedtsége. Majd 2 perc után befejeztem és a fák közül kijöttem és Caroline felé lépkedtem
-Nyugodj meg csak én vagyok. -mondtam komoran majd vetettem egy pillantás a templomra majd el indultam a bejáratához de közbe megálltam és Caroline-ra néztem
-Te meg mit keresel itt ? -kérdeztem tőle gúnyosan-

- Caroline nyugodj meg, biztos csak egy erdei állat volt! - próbáltam nyugtatni magam, de éreztem, hogy tévedek. Megerőltettem a szemem, hogy lássam ki van a fa mögött, de csak egy elmosódó foltot láttam, ami körbe-körbe kezdett cikázni körülöttem. Teljesen lefagytam. A legszörnyűbb gondolatok jutottak az eszembe; "Biztos egy vámpír, vagy még rosszabb, egy vérfarkas. Ma pont telihold van. Te jó ég! Caroline tök hülye vagy! Eljöttél megöletni magad?" Hát szuper, itt van vége a dalnak. Nem tudok elmenekülni, ez a valami már tudja, hogy itt vagyok és a bolondját járatja velem. Én még nem akarok meghalni!
"-Nyugodj meg csak én vagyok" - szólt egy hang és a maradék szívverésem is leállt. Egy férfi sétált felém, lezseren, nemtörődömen.
- Damon! Te... - felsóhajtottam megkönnyebbültem, talán ma este még túlélem. Azt az örömöt viszont nem akartam megadni neki, hogy lássa mennyire halálra rémített, így megráztam a fejem, keresztbe tettem a lábam és a mellkasomon összekulcsoltam a karjaimat. - Már csak te hiányoztál!
Sértődött arccal figyeltem, ahogyan a rom bejáratához sétál, de út közben megállt, pont, amikor mellém ért és kérdőre vont, hogy én mégis mi a fenét csinálok itt.
- Na és te? Nosztalgiáznál egy kicsit? - mondtam szenvtelenül, de aztán válaszoltam a kérdésére. Nem néztem rá, kiválasztottam egy pontot velem szemben és ahhoz beszéltem. - Egy kis magányra vágytam, hogy átgondolhassam a dolgokat. De azt hiszem ez most sem jön össze...
Elfintorodtam és kezemmel megdörzsöltem a combjaimat, mert tényleg kezdett már hűvös lenni. Akármennyire is vágytam a magányra, nem mehettem el csak azért, mert Damon őfelsége itt termett és kitúr a helyemről. Végül is én voltam itt előbb! Unom már, hogy mindig megadom magam és azt csinálom, amit mások akarnak. A másik dolog meg, hogy Damon szemeiről csak úgy süt az undor. Vagy inkább...csak kis pisisnek néz. És ez iszonyatosan idegesítő. Lehet, hogy ő szarta a világot, de attól függetlenül tisztelhetné a többieket. Kifújtam a levegőt, hogy kicsit lenyugodjak, majd Damon felé fordultam.
- Na és most mi lesz? Elcsevegünk vagy kivárjuk míg valami oknál fogva egymásnak esünk?

Damon és Caroline

Sikerült Caroline-ra rá hoznom a frászt bár ezt nem közölte velem de eléggé látszott rajta még víz is kiverte az arcát. A mai estére még társaságom is van így nem kell magamba beszélgetnem. Nem nagyon örült nekem de szerintem jobb mint hogy ha egy vérfarkassal találta volna szembe magát. Már teljesen sötét volt csak hold fénye világított elénk, karba öltve figyeltem miket mond Caroline.
-Per pillanatban szerintem jobban örülsz nekem mint hogy ha egy vérfarkas jelent volna meg neked. -mosolyogtam majd felé sétáltam és megálltam.
Nem hogy válaszolt volna hogy miért van itt inkább engem kérdezett meg hogy nosztalgiázni jöttem el de igaza van tényleg azért jöttem.
-Ja-Ja. - válaszoltam gyorsan és mosolyogtam a lányra majd jött az ö válasza is hogy ö egy kis magányra vágyót hogy átgondolja a dolgokat. Elégé ideges volt hogy én is vagyok de hát már nem szabadul meg tőlem.
-Hát lehet hogy nem. -válaszoltam a mondatára hogy "azt hiszem ez most sem jön össze". Majd láttam hogy fázik és mivel rendes vagyok (néha) le vettem a kabátom és oda adtam neki hogy ne fázón annyira csak nézet rám majd a kezébe nyomtam.
Ö azt mondtam hogy most mi lesz elbeszélgetünk vagy egymásnak fogunk esni szívesen hajlottam arra hogy egymásnak essünk de nem akartam rosszban lenni vele így hát szívesen dumálgattam vele.
-Jobban hajlok arra hogy egymásnak essünk de most nem akarom elrontani az estédet. -így hát leültem mellé és vártam hogy mi lesz a téma.
-Azt ugye tudod hogy őrültség volt ide jönnöd pláne teli hold idején ? -néztem komolyan a lányra és vártam a válaszát.
-Na jó a lényeg nincs baj. -mosolyogtam a lányra. -most meg áruld el miért is vagy itt ?

Tényleg halálra rémültem Damon miatt, de igaza van, jól jártam.
- Igaz, de legalább egy farkasnak örömöt szereztem volna - válaszoltam unottan. "Veled sem jártam jobban." - tettem hozzá magamban.
A nosztalgiázós undok kérdésemre a tartalmas válasz, idézem: Ja-Ja volt. Hát ebből egy egész regényt lehetne írni. Komolyan, én mondjam el neki mit csinálok itt, ameddig ő csak egy ja-ja választ képes kinyögni. Az egyetlen jó oldala az, hogy nem keveredek műcsevejbe. És ezután jött a még értelmesebb megállapítása, miszerint ma este sem leszek egyedül. Micsoda Einstein! Ahogy őt ismerem nem húzza el a csíkot, inkább felidegel, mire én fogok dühösen elszáguldani.
- Ekkora elme csak 1000 évente születik le a Földre! - szóltam gúnyosan, majd láttam, ahogy a dzsekijét leveszi és elém tartja. Mit ne mondjak meglepődtem. Damon tud kedves is lenni? Nohát. Lehet, hogy ha nincs a közelben Elena, akkor a normális Damon előtör?
- Köszi! - nyúltam félénken a dzsekiért és felvettem. Igen fáztam, a levegő nem volt perzselően forró, mint egy meleg, nyári napon, de még az idegességem is rájátszott, ami már kezdett csillapodni.
- Ha nem akarnád elrontani az estémet, akkor nem lennél itt. És lehet, hogy egy kis harc még fel is vidítana. Veled nem olyan jó beszélgetni, mint hiszed. - fordultam el és ez elfojtott nevetés hallatszott. Upsz, ez én voltam. Általában a traccspartik végén mindig az van, hogy én vagyok a hülye tini és majd Damon bácsi megmondja mit, hogy csináljak, mert úgy lesz a tuti. A földbedöngölésemre egyáltalán nem vágytam. Damon viszont egyértelműen megváltozott. Odaadta a dzsekijét, mert észrevette, hogy fázom és még a csípős megjegyzéseim ellenére is komolyan beszélt hozzám.
- Tudom, de te is itt vagy. Téged ugyan úgy megharaphatnak, mint engem. Emlékezz csak Tylerre. Ki tudja mire készülnek Klaussal. Még engem is képes volt megharapni, veled simán végezne. - fordultam vissza Damonhöz, aki már mellettem ült - Amúgy meg elfelejtettem milyen éjszaka van ma, ha emlékeztem volna rá tuti nem jövök ki.
"De most már nem megyek haza. Vannak pillanatok, amikor szívesen barátkoznék a halállal és a ma este sem különb." - folytattam magamban. Ezt már nem akartam hangosan kimondani, túl sokat árultam volna el magamról. Damon nem kimondottan a barátom, csak megtűröm, mert Elena oda van érte. Legszívesebben leordítanám a fejét, hogy gondolja már át hol a helye, de nem teszem. Semmi jogom nincs hozzá és nem is tudom megítélni miért ilyen. Hiszen ő sokkal idősebb, tapasztaltabb nálam és tényleg szar volt neki is.
- Már mondtam, hogy magányt kerestem. Hála az égnek jöttél és megijesztettél. - néztem rá összeráncolt szemöldökkel, de utána átváltottam semleges arckifejezésre - Nézzük a jó oldalát a dolognak. Nem leszek tök depis és nem ábrándozok a halálomról. Vagy lehet, de te a cselekvés pillanatában megállíthatsz.
Keserűen felnevettem és egy bottal kezdtem el matatni. Mennyiszer megfordult már a fejemben mi lett volna, ha nem kapok vámpírvért és meghalok. Mennyivel könnyebb lenne minden. Ha most megtenném csak szomorúságot és fájdalmat hagynék magam után, nem lehetek oly' önző, hogy véget vessek az életemnek. Nem okozhatok akkora fájdalmat Elenának, Bonnienak, sem édesanyámnak.

Damon és Caroline

Caroline nagyon flegma volt velem ez a flegmaság kb azóta tart hogy át változott vámpírrá míg ember volt legalább tudtam kezelni de most már nem tudom. Eléggé undok voltam velem mindig ez tény ezért hogy javítsak a helyzeten megpróbáltam vele kedves lenni.
-Fejezd már be ezt a hattyúk halálát. -néztem rá komoran majd gúnyos mosolyt váltottam a lánynak. -Nem értem meg nem hogy élvezné az örök életét, Nagyon ellehet keseredve ha már ilyeneket mondd, lehet hiányzik az édesapja neki azért van így elkenődve.
-Hallottam mi történt apáddal sajnálom. -feleltem a lánynak majd megdörzsöltem a kezét, elég nehéz volt bevágni a szomorú arcot de az is sikerült
-Örülj neki hogy csak 1000 évente születik gondolj bele ha minden évbe születne, de szerintem inkább ne szülessen. -Majd elkezdtem röhögni hogy oldjam a feszültséget kettőnk közt kisebb nagyobb sikerrel tudtam csalni egy mosolyt az arcára.
-Figyelj nem azért vagyok itt hogy elrontsam az estéd. -mondtam gúnyosan majd zsebre dugtam a kezem és úgy folytattam. Majd ki tért a Klaus és Tlyler gubancra meg a harapásomra kicsit feszült lettem mert tényleg már 2 hete nem hallotunk róluk valami nagy balhé készül résen kell lennem.
-Ja emlékszek. közben felkaptam a fejem.-És hogyan gyógyultál meg ? -néztem a lányra és felhúztam szemöldökömet.[/color] Nagyon szomjazott a magányra eléggé szomorú volt bár hogy leplezte látszót rajta hogy bántja valami. Caroline aki mindig tele van élettel még ha halót is most bánatos.
-Megértem. -majd a lányra pillantottam. -Lehet hogy nem kellet volna megijesztenem téged. -úgy mondtam neki hogy az jöjjön le hogy megbántam. Majd egy olyat csináltam amit egy ideje nem csináltam eljátszottam a nagyon kedves arcot majd kivettem a kezéből a bottót és eldobtam. Ahogy ellöktem magamhoz öleltem Carolinet szorosan.
-Most pedig elmondod mi a bajod szóról-szóra addig el nem engedlek. -súgtam a fülébe de egész végig mosolyogtam, elég jól megy a kedves arcom de azért nem csinálunk rendszert belőle.

Annak ellenére, hogy tényleg ki nem állhatom Damont, most jól esett egy kicsit bevenni, hogy ő mennyire aranyos és kedves, egy igazi úriember. Még az sem érdekelt, hogy talán ez csak a látszat, hogy kihúzzon belőlem információkat, megadtam magam és megeredt a nyelvem.
- Öm, azt hiszem az apa téma most tabunak számítható. Ez nem vinné előre a beszélgetést, szóval hanyagoljuk. És amúgy Klaus mentett meg. Tudom, hihetetlen. - tártam szét a karjaimat, hogy jelezzem én sem értem mi van - Azóta nem száll le rólam.
Tényleg nem fogom mit akar Klaus. Az tuti, hogy ha csak érdekből udvarolgat, akkor nagyon meg fogja bánni. Damont is kinyírnám, amiért régen úgy kihasznált, de ő Elena védelme alatt áll. Nem úgy, mint Klaus, akinek a számláján, amúgy is van már egy-két dolog. De az nagyon is aggaszt, hogy valami történik köztünk és nem tudom, hogy mi. Ezt nem lehet definiálni, egyszerűen csak feszültté tesz, mikor mellettem van. Annyira próbálkozik, eltalálja, hogy miket szeretek és ááá. Most kell leállítanom magam! Még, hogy én meg Klaus?! Poénnak is rossz.
- Hát nem! - válaszoltam a megijesztős témára, majd egy felettébb szokatlan dolog történt. Damon kikapta a kezemből a fadarabot, elhajította és barátian megölelt. A közelségétől megborzongtam, zavarba hozott, hisz nem vagyunk mi ennyire jóban. Ilyenkor mit kellene csinálnom? Öleljem én is meg, vagy csak üljek itt mint egy rakás szerencsétlenség és várjam, hogy elengedjen? Inkább nem csináltam semmit, az a tuti. Damon belesúgott a fülembe, mire én egy óriásit sóhajtottam és mocorogni kezdtem a kezei között. Nem azért, hogy jelezzem, hogy elengedhet, hanem csak azért, mert már szúrtak a kövek alulról.
- Csak az élet. De ezt neked nem kell magyaráznom. A pasis ügyeim meg untatnának, szóval... És még a barátnőim is, a családom. Az egész életem romokban hever. Úgy érzem senkiben sem bízhatok. - nem vagyok az a fajta, aki szereti az önsajnálatot és minden apró probléma miatt bőgni kezd, de most már nem bírtam tovább. Damon vállára hajtottam a fejem és hüppögni kezdtem. Annyira cikinek éreztem, hogy itt vagyok Elena "pasijával" az erdő közepén, teliholdkor, sírva.
- Biztos hülyének nézel - nevettem fel szomorúan és bocsánatkérőn néztem Damonre. Ennyire nem kellett volna kiöntenem a lelkem. Ez annyira kellemetlen így.

Damon és Caroline

Caroline nagyon elvolt kenődve ezért nem is akartam vele bunkó lenni inkább próbáltam "vigasztalni". Egyszer-egyszer igaz túl nyálasra sikerült de ha csak ez használ akkor most az egyszer bevállalom "érte". Caroline azt mondta hogy hagyjuk most az apját én is így gondoltam aztán elmesélte hogy Klaus mentette meg haláltól. Érdekes azért hogy ilyet csinált neki lehet hogy tetszik neki Caroline ezért csinálta.
-Rendben van szerintem is hagyjuk. -feleltem az apa témára majd egy mosollyal zártam a feleletet. -Elég furcsa Klaustól hogy megmentett téged nem ? -néztem a lányra kérdezően. Majd elmagyarázta Caroline nekem mi a baja tényleg összejöttek a dolgok neki amit felsorolt nem csodálom hogy a magányt kereste. Először azt hittem mikor átöleltem hogy zavarni fogja de nem ellenkezőleg nem is akart szabadulni. Majd egyszer csak elkezdet pityeregni csoda hogy eddig is bírta sírás nélkül. Elég kellemetlenül érezte magát hogy pont rajtam sírja ki magát.
-Csak egy kicsit. -feleltem a lánynak és mosolyogtam el magam. [color=blue]-Ja a pasi ügyeid nem érdekelnek de a többi jöhet.[color=blue] -néztem a lányra majd a fejét a vállamra engedtem.
-Na sírd ki magad megengedem neked. -mondtam a lánynak majd a haját elkezdtem simogatni. -A pulóveremért ne aggódj nyugodtan sírd csak tele. -majd a feje tetejére adtam egy puszit majd a romos templomra néztem. Majd elgondolkodtam hogy milyen nyálas ez a helyzet de már mindegy a puszi után megdörzsöltem Caroline hátát hogy ne fázón egy kicsit sem.

- Furcsa volt a helyzet. Nem is értem mi ütött belé. - forgattam meg a szemeim a Klausos témára. Annyira boldog vagyok, hogy rám szállt, de tényleg. Rózsásabbá varázsolja az életem!
Damonbe meg nem tudom mi ütött. Hagyott sírdogálni és még együttérzést is próbált közvetíteni felém, ami eléggé meglepő volt. Ha alapból nem lettem volna kiakadva teljesen zavarba jöttem volna ettől a viselkedéstől, de most nem érdekelt. Tudom, hogy Damon tud kedves is lenni, ha akar és talán ez a pillanat a jó oldalának kedvez.
- Elena túlságosan megpuhított - mondtam gúnyosan, megböktem játékosan a könyökömmel és kikászálódtam a karjaiból - Köszönöm! Erre nagy szükségem volt! De ígérem abbahagytam a bőgést.
Elmosolyodtam és egy papírzsepivel letöröltem a könnycseppeket piroskás arcomról.
- No és te, hogy hogy kimerészkedtél teliholdkor? Csak nem te is meguntad az életet?
A Damon, akit ismerek az most gonoszan beszélne egy kis torokfelmetszésről, de az előbbi helyzet megingatott. Kiszámíthatatlannak tűnt Damon. És mit ne mondjak, tudom miért kedveli Elena. Ha velem anno ilyen kedves lett volna, talán még önszántamból is segítettem volna neki. Természetesen csak bizonyos határokon belül.

Damon és Caroline

Nem hittem volna hogy így alakul Caroline-nal ez a beszélgetés de ez van megtörtént. Ahogy elmondta hogy Klaus mentette meg a haláltól elég furcsa nagyon felfigyelhet rá. Ha összejönnek akkor még nehezebb lesz megölni mint eddig reméljük nem lesz az amire gondolok. Majd szóba jött Elena is hogy megpuhított lehet hogy igaza van egy kicsit csak nem értem, nem hogy örülne hogy kedves vagyok vele.
-Nem hiszem hogy megpuhított csak most szünetelek egy kicsit a rossz énemmel. -feleltem neki majd ki kászálódót a karjaimból megköszönte azt is mondta hogy szüksége volt na tessék megkaptad mondtam magamba.
-Szívesen.Aztán kezdte abba hagyni a sírást megkérdezte hogy én mit keresek itt teliholdkor.
-Jöttem andalogni egy kicsit a holdfény alatt. -mondtam viccesen. Nem, nem untam meg amíg lesz Csaj és pia a világon és ez a kettő mindig fog lenni addig nem unom meg. -néztem a lányra majd elmosolyodtam.
-Gondolom nem számítottal rá hogy ilyen lesz a beszélgetésünk mi ? -kérdően néztem a lányra. Majd láttam hogy a hold már lement és kezd feljönni a nap első sugara Caroline arcára világítót csak úgy fénylett a szépsége a napon.

- Ó értem, bocsánat a tévedésemért! - ráncoltam a szemöldökeim és bólogatni kezdtem, túljátszva a helyzetet - Kár pedig mindenki odavan a seggfejért, akit legtöbbször alakítasz.
Nem sértésnek szántam, hanem inkább piszkálódásnak. Piszkálódásnak, ami két barát között folyik. Gondolkodás nélkül cselekedtem, nem is éreztem haragot Damon iránt. A beszélgetés és a vigasztalás előrébb vitte a kettőnk között lévő törékeny kapcsolatot. Akármennyire is természetellenes volt Damon viselkedése, no meg nem mellesleg nagyon meglepő, tetszett, amit láttam és reménykedtem benne, hogy nem csak játssza az agyát
, hogy Elena-val beszéljek az érdekében.
- Örülök, hogy évezed az élet adta örömöket. A csajokat csak neked teremtették! Mindegyik térden állva könyörög neked, hogy bemászhassanak az ágyadba. Kivéve az, amelyiket megigézed, hogy besúgjon a saját barátairól. - csattantam fel. Hangom élesen visszahangzott az erdőben és arcom megfeszült. Beugrott a sok régi emlék, amelyek sokként értek átváltozásom után. A vágy, amit Damon keltett bennem iránta, a tenni akarás, hogy megfeleljek neki és a fájdalom, mikor fogait belém mélyesztette. Tény és való, hogy szörnyű emlékek, de volt már kellemetlenebb pillanatom is az életben. A kicsattanásom jogos volt, de nem szerettem volna elrontani a jó hangulatot, így bocsánatkérőn, de mégis dacos pillantással néztem a férfira. - Bocsánat, de még mindig nem tettem túl magam rajta.
Igen, bevallottam. Ennyi idő után végre megmondtam Damonnek, hogy miért szúrja az oldalamat a viselkedése és miért utálok a közelében lenni. Vagyis nem, nem utálok, de mindegy... Nekem itt van Tyler, ha egyáltalán még lesz valami.
- Nem, tulajdonképpen tényleg azt hittem, hogy veszekedés lesz a vége - feleltem nevetve és felpillantottam az égre. Gyorsan eltelt az idő, már a nap első sugarai törtek utat maguknak a lombok között - Túléltük az éjszakát! De szerintem máskor fedett helyen tartsunk traccspartit. - mosolyodtam el. Nagyon jól éreztem magam és semmi kedvem nem volt hazamenni. Habár Damon arcáról nem tudtam olvasni, lehet, hogy ő már menne, mert nem bírja ennyi ideig velem... Főleg, hogy néha kiborulok és bőgni kezdek. Na, de most már erős leszek és kedves is, nehogy rossz szó érje a ház elejét.

Caroline és Damon
Amint felkelt a nap újra elkezdett egy kicsit piszkálódni Caroline de nem vettem fel nehéz bevallom de igaza van némely dologban nem mindenben de azért van igazság benne. Majd szó szerint le seggfejezet igen az vagyok és ? ezen nem változtattok ezért szeretem magam.
-Ha te mondod. -mondtam oda a lánynak majd megvakartam a fejem. Éreztem a hangjában hogy semmi harag nem volt benne mikor ez a mondat elhagyta az ajkát meg is lepett egy kicsit mert mindig volt harag minden mondatában.
-Igen ezek mind meglesznek amíg világ a világ. -úgy mondtam a lánynak hogy azt lehessen le szűrni hogy milyen jó dolgom van nekem.
Majd a lány egy olyan régi témára tért vissza amit már rég nem hallottam. A téma kettőnkről szólt meg a kapcsolatunkról még a legelején hát eléggé tönkre tettem a lányt ezt tény de nem érzek bűntudatot miatta. Majd bocsánatot kért és szinte teljesen bevallotta miért gyűlöl engemet.
-Figyelj ebben a 10 percben már kétszer kérsz bocsánatot az úgy nevezett ellenségedtől. -néztem a lányra idegességet szimulálva és elébe álltam. Majd elkezdtem átalakulni vámpírrá vörös szem vámpírfogak stb. Majd az egész akciót egy mosollyal zártam és gyorsan elfutottam emlékeztem egy rozsa bokorra ami itt van és ha már idáig fajult a dolog csinálok magamból egy szánalmast vámpírt. Gyorsan ott termettem a rózsa bokor előtt és leszedtem egy szálat meg is vágott az egyik rózsa. Még ez is mondtam magamba miután az összes tövist leszedtem gyorsan visszamentem Caroline előtt álltam meg majd nem összeért az ajkunk.
-Ezt a rózsát neked adom fogad ezt.... -és zártam le a mondatott mert bocsánatot kérni nem nagyon akartam bár még lehet azt is megteszem amilyen szánalmasan viselkedek.

LEZÁRVA a játék végre valahára

Damon annyira egyszerű, hogy már megfejthetetlen. Kiszámítható, de mégis váratlan dolgokat csinál. Furcsa személyiség, de megvan a maga varázsa. Elenat behúzta a csőbe a kettős viselkedésével. Egyszer vérbunkó, másszor pedig maga a kisangyal. De egy biztosan örökké megmarad, ez mégpedig a férfias viselkedése. Falja a nőket, nem is érez semmit miközben jól ellátja a bajukat. Igen, azt hiszem a suliban a focisták így szokták az aktust nevezni. És még hangoztatja is, hogy csak kihasználja az embereket. Ez ennyire menő? Á, nekem tök mindegy. Most hogy így mondja tényleg túl sokat kérek bocsánatot tőle. Hogy az ellenségem e? Eddig azt hittem, de már nem tudom... Jobban elviselem, mint mondjuk Katherinet az szent. Szemei elvörösödtek és egy támadni készülő vámpír állt előttem, aki játszadozását egy mosollyal zárta, majd eltűnt. Ha ez egy kísérlet volt az újabb megijesztésemre, hát... Elég gyenge. De elnézhető, hiszen Damon egyáltalán nem ismer engem. Hogy is ismerhetne mikor saját magával valamint Elena babusgatásával van elfoglalva?! Addig jó nekem míg rám se hederít. A bajt távol tartódik tőlem.
- Wow - jött ki csak ennyi a torkomból, mikor megjelent előttem egy szál rózsával. Komolyan azt hittem, hogy túl közel kerül és ajkaink találkoznak, de nem így lett. Ez a gesztus nekem egyfajta bocsánatkérésnek tűnt. Remélem jól értelmezem. Kezem óvatosan nyúlt a virágért és elvettem tőle végig szemkontaktust tartva. Mit tegyek? Ez annyira....zavarba hozó. A mai este egyáltalán nem normális. Az is bekövetkezett, hogy Damon Salvatore zavarba hozott. Nem bírtam gondolkodni lefagytam és csak bámultam a kék íriszbe, ami régen megigézett. Most is így tett, de nem úgy, mint emberként. Arra eszméltem fel, hogy a kis távolság, mi köztünk volt elfogyott és rátapasztottam ajkaim az övére. Megcsókoltam. Belül sikoltottam és testem elhúzódott tőle, de csak épp annyira, hogyha megint elveszteném az eszem folytathassam azt, amit elkezdtem.
- Bocsánat! Én... - kezdtem megint a bocsánatkérést - Már megint bocsánatot kérek - elnevettem magam és fejemet lehajtottam. Hajam a szemembe hullott és mivel a reggeli szellő belekapott a számba is jutott egy adag. Szégyelltem magam és fogalmam sem volt, hogy magyarázom ki ebből magam. De nem bántam meg. Mindig is vágytam rá, hogy úgy is megcsókolhassam, hogy teljesen a saját tudatom ura vagyok. Kipipálva. Léphetünk tovább.

Marcus & Clarissah

Éhes woltam. Mint azt mind jól tudjuk, ennek az égető szükségletnek csak egyetlen módon lehet tökéletesen eleget tenni: ha eszünk. Gyönyörű napunk wolt. Ha nem okozna fájdalmat a napsugár a warázsékszerem nélkül, biztosan addig napoznék, amíg betegesen le nem barnulok, mint walami őslakos. Ugyan 2 éwe itt élek, nem wolt még bewált "wadászati" helyem, mindig ott ettem, ahol megéheztem, wagy éppen a helyzet adta. Ritka az olyan eset, amikor magamtól kell egy bizonyos helyre mennem, hogy elkószált emberekre találjak. De az erdő örökké a wámpírok legjobb barátja marad. Hogy miért is? Itt mindig túrázik walaki. Ha tényleg nincs jobb, talán még csöweseket is találhatunk. Azok a legwégső megoldások. Legalábbis nekem... A tasakos wért talán csak azért nem kedwelem, mert így nem ölhetek meg embereket. Természetesen nem wagyok szörnyeteg. Wagyis de, inkább mégiscsak az wagyok... A lényeg a lényeg, hogy nem ölöm meg az összeset, akiwel összefutok. Tartogatnom kell az utánpótlásra, hisz az emberek kihalásával halunk mi magunk, wámpírok is. Ez pedig nem walami kecsegtető dolog, be kell wallani. Gondolatmenetem egy kisebb túracsoport beszélgetése zawarta meg. Habár nem zawar, wégre itt az ebédidő! Nincsenek sokan, de én tökéletesen jól fogok lakni welük. 3 lány... Talán főiskolások lehetnek, wagy nem is tudom. Igazából nem is érdekel, nem az élettörténetük miatt indultam el pontosan szembe welük. Először kedwesen elmosolyodik az első, aztán megállnak mind a hárman. Eltéwedtek és jól jönne nekik egy útbaigazítás. Most nincs időm és kedwem se a játékra, így egy röpke mosoly után meg is támadom az egyiküket. Meglepő reakció, de a másik kettő nem fut el, pedig társuk nyakán csüngwe még fel is pillantok rájuk. Nem sokszor fordult welem elő, hogy sokkos állapotba került wolna bárki is. Mindenkiben ott wolt eddig a túlélési ösztön, hogy futni kezdjen. De ők csak kezüket szájuk elé emelwe álltak ott. Ellökwe magamtól a már kiszáradt testet, wéres arccal álltam előttük. Mint egy álom, olyan wolt...
- Fussatok... - tanácsolom halkan, de mégis érthető hangerőwel. Towábbra is ilyedt arccal indulnak meg. Egy ideig még wártam, s csak lassú léptekkel haladtam utánuk. Megjött a kedwem a játékhoz... Uhh.... szétwáltak... Őshiba! Wégezwe az egyikkel, már indultam is towább. Egy pillanatra még én magam is azt hittem, hogy megmenekül, de walahogy mégis szagot fogtam. Eleshetett, wagy megwágta walami. Ami fontos, hogy megsebezte magát annyira, hogy wérezzen. Hamis mosoly ült ki arcomra, s pár száz méter múlva őt is lewadásztam. Ahh, milyen megható tragédia... Habár nem wált ki belőlem együttérzést. Mind a három testnél eltüntettem a nyomokat, s a szokásos állattámadás jeleit hagytam a helyszíneken. Ebből ismét jó sztori lesz, feltéwe ha walaki időben észreweszi őket.
Elégedetten indultam el kifelé az erdőből, s úgy éreztem magam, mint egy jóllakott ówodás. Hallottam ugyan pár hangot, de messzire elkerülték a testeket mögöttem, az étwágyam meg elmúlt, így megkíméltem őket magamtól.
Kiértem az országútra. Ennek csupán azért nem örültem, mert én magam gyalog érkeztem, és semmi kedwem nincs még hazafele is így menni, így inkább kedwesen mosolyogwa folytattam az utamat, oldalra kinyújtott, stoppolást jelző kézzel.

Nem mondom azt, hogy nem történt oly sok különös meglepetés velem az elmúlt napokban. Eddig is vonzottam a bajt, s ezek után se lesz másképpen. Jobb vállam még fáj…be is van dagadva, így egy fehér gézzel kötötte fel a doki. Adott rá kenőcsöt s fájdalom csillapítót fecskendezett izmom görcsös szövetébe. Fájt. Alapjáraton utálom a fehér köpönyeges orvosokat, akik van, hogy segítés címszó alatt több problémát okoznak, mint segítenek.
Kölcsönkapott kocsi motorjának halk duruzsolása lassan egyengette el bennem azon dühöt, amit az orvos okozott. Szerinte nyugodt élet s egy jó hancúr kellene s meg gyógyulnék. Na persze… mert én aztán csakis abból állok ki, hogy csorgatom a nyálamat.
Sosem adatott meg az a pillanat, hogy leülhessek, nyugodtan s arról töprengjek, hogy igen… normális életet kell élnem, keresni egy nőt aki vissza várhatna, meg hasonlók. Mióta Xiarával találkoztam az események megváltoztak. Egészen meglepő fordulat ókat éltem át s az utolsó efféle meglepetés végkifejletét nyögöm most is.
Kanyarodik az út, s az erdő közelsége árnyékot enged néhol elém, vagy rám.
Zew nagyot ásítva hajtja fejét mellső mancsaira. Unatkozik hátul. Nem csodálom. Szegény sosem szerette a hosszú kocsikázásokat, s mivel egy kezem van, amit használhatok, lassabban is hajtok.
Azon felül még el is töprengek. Ugyan ki küldte ránk azokat a vámpírokat? Ki lehetett igazából célpontjuk? Xiara, vagy én? Kérdések… de válasz nincs rájuk….
- Ne aggódj, nemsokára haza érünk. - szólok hátra. Zew álmatagon morrant egyet jelezve, hogy epekedve várja. Nem kértem, hogy kísérjen el.. de Ő önkéntesen ugrott be hátra s vette uralma alá az üléseket. Na mindegy. remélem az igazgató nem allergiás a kutya szőrre. Lassan elértük azon pontot, ahol az erdő vaskos fái már az út szegélyét érintették. Szemüvegem lencséire lombok adta árnyék vetül, s így kiszúrok egy fiatal nőt, aki stoppol. Mihelyt beköszöntött a tavasz s átcsapott nyáriasba az idő, máris meglepték eme erdőt turisták, diákok vagy éppenséggel éhes ragadozók. Meleg van. Ennek fényében most egyszeri mélyzöld rövid ujjút vettem fel s ebben legalább nem üt meg a hőguta. De ha nekem kellene gyalogolnom vissza a városba, bizony igencsak meg izzadnék s kiszáradnék. Így lassítok. Visszaveszem a gázt s megelőzve a lányt leparkolok nem messze tőle az út szélén. Zew izgatottan kezd el szimatolni s méltatlankodva emeli fel fejét. Mintha csak azt kérdezné miért álltunk meg.
- Téged is út mellől szedtelek össze. - említem meg neki. – Messze van a város.- kinyitom a kocsi ajtaját s ki szállva fordultam a lassan beérő felé.
- Merész vállalkozás kisasszony egyedül visszasétálni a városba. Nem gondolj?- teszem fel legelső kérdésemet.

Marcus & Clarissah

Nem látszott közveszélyesnek így távolról. Amit az emberi szem nem, azt a kutyák orra tökéletesen érzékelik. Az idegen hölgy szép tempósan ért közelebb s közelebb. Léptei kimértek s kecsesek.
Köszönetét csupán egyszeri biccentéssel fogadtam. Vissza ereszkedve kölcsönzött kocsinkba becsuktam ajtómat, s mint valami hanyag alak nem kötöttem be magamat. Nem volt berögződés. Korlátot szabott volna a biztonságot adó öv s talán nem tudnék ennyire se vezetni egy kézzel.
Zew szemei lassan nyíltak ki s szagolt mélyen a levegőbe, melynek szag összetételei megváltozott jócskán. Pillanatnyi csendünket végül ismeretlen utasunk töri meg kedélyes hangon.
- Meghiszem azt.- válaszolok. - Gyalogolhatott volna még jó pár métert...meg óra hosszát . S megfájdultak volna formás kis lábacskái. - sandítok a felőlem eső visszapillantó tükörbe, hogy nem e jön valami ármű mögöttünk. Hátulról három kaffogást hallottam csupán.
- Ja igen, ne ijedjen meg, hátul csak Zew utazik. Imádja kisajátítani a kényelmes s jókora helyeket. - szelíd mosolyra húztam ajkaimat.- Édes? Az. - nyugtázom s ráfordulok az útra. - De csak addig míg megvannak a cipői és a postás nem össze tépett nadrággal távozik. - jegyzem meg. Ásítás hallatszik s ideges morgás.
- Pedig így igaz öregfiú! A lelked korántsem olyan fehér mint a bundád. - erre már vakkant egyet.
- Szereti megjátszani az ártatlan cuki kutyát. - Fájdalmasan rándul össze arcom hirtelen. Az injekció mellékhatása, a fájdalom csillapító kezd felszívódni. Egyre jobban érzem a duzzadást s nehezemre esik még ujjaimat is megmozdítani, ami eddig ment.
- Bárhol? - kérdem vissza. Össze húzott szemöldökökkel s kissé csücsörítve koncentrálok a fák mögül kiszabaduló fényes útszakaszra. Érdekes kijelentés. De két nőszemély rá döbbentett, hogy mindig van meglepetés egy ember számára. Zew is kaffogott .- Jó! Legközelebbi megállóm úgyis külterületben lesz. - kellemetlenül érint a következendő dolog...de kéréssel kell fordulnom az idegenhez. - Bekapcsolná a hűtést? kezd meleg lenni s mostani pillanatban csak egy kezem van. Avval is vezetek. De ha úgy érzi hogy fázik akkor nem fontos. Nem venném szívemre ha valakinek a kedves kis lánykája megfázna. Vagy talán jó az immunrendszere?- többet nem feszegetem ezt a témát. - Mára eléggé meleget mondtak.Még szerencse, hogy hűsben ért ki az erdőségbe. Szép hely és roppant veszélyes. Amolyan két arcú hely. Gyönyörű virágok, érdekes állatok, tiszta levegő s madár dallam hallatszik napról napra. - magának az erdőnek árny oldalát nem ecsetelem. Szerintem a nő sejti mire célzom a vad állatokon s a mérgező növényeken kívül. Az erdő vad és sokfajta veszedelmet leplez el.