Mystic fallsi zuhatag

Írtam egy rövidke kis listát Mystic Falls helyeiről:
-egy hely, ahol majd lakhatok – kipipálva
-a város – kipipálva
-Mystic Falls csendesebb, nyugodtabb helyei – semmi?!?
Nos, akkor azt hiszem, meg is van a mai tervem. Elmegyek a Mystic fallsi zuhataghoz, ez tökéletes hely lesz, kicsit elgondolkodni a dolgaimon is. Nem időztem sokat, átöltöztem és elindultam a város felé, hogy vegyek magamnak reggelit. Jelen pillanatban nem igazán érdekelt, hogy mit fogok fogyasztani, csak hogy egyek valamit, mert már korog a gyomrom. Mystic Falls kis város, úgyhogy éttermekben sincs túl nagy választék. Az első hely, ahol normális kaját lehetett kapni a Mystic Grill volt... Beléptem a bár ajtaján és egyből a pult felé vettem az irányt, ahol egy szőke srác szolgált ki. Kezdetnek csak egy gyrost kértem, de amikor beleharaptam, már úgy éreztem, hogy ha ezt mind megeszem, más már úgysem fog belém férni. Fizetni nálam nem szokás, úgyhogy egyszerűen csak felpattantam a székről és ahogyan bejöttem, úgy mentem ki is... Lassú léptekkel folytattam az utam, hisz nem azért megyek a zuhataghoz, hogy kapkodjak, hanem azért, hogy csodáljam a vízesést, gondolkozzak és természetesen, hogy mégjobban megismerjem a helyet. Hosszú távra tervezek, nem szeretnék rögtön elmenni Mystic Fallsból... Gyorsan teltek a percek és azon kaptam magam, hogy ott is vagyok a zuhatagnál. Kerestem egy nyugodt helyet, majd ráültem egy sziklára. Végre nyugodt körülmények között gondolkodhattam...

A sziklán ücsörögve a tekintetem egy igazán jóképű pasasra figyelt fel. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy nem lát, de ettől függetlenül minden mozdulatát jól megfigyeltem. Végülis ez is egy nyugalmas dolog. Én ilyenkor tök jól elvagyok, bámulom a környéken mászkáló jó pasikat. Na jó azért megpróbáltam minél észrevétlenebbül tenni ezt, de hát nem mindig jön be... A férfi elszívott egy cigarettát, majd a végül használhatatlan csikket a földre dobta és eltaposta, habár körülbelül három méterre tőle lehetett egy kuka, arról nem is beszélve, hogy „Óvjuk a természetet!”. Na igen, ő sem épp ezt tette. A pasas csak ácsorgott egy ideig, majd arrébb ment és elhatározta, hogy most bizony lecsüccsen és a földön levő kövekkel játszadozik egy kicsikét. Én sem tehettem mást, csak felálltam a kissé hideg szikláról és közelebb mentem a férfihoz. Na jó, persze csak szimbólikusan beszélve, hisz még ezernyi dolog létezett, amit tehettem volna ilyen helyzetben. Lassú léptekkel sétáltam el egészen a férfiig, olyan „valamin töpreng”-ős arccal, de ezt is csak a látszat kedvéért. Na jó, nem egészen a férfiig, hisz volt köztünk egy olyan méter távolság. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy megtudjam róla, szeret játszadozni, és vigyorgósan kötekedni az emberekkel. Ezt csak onnan tudom, hogy pár csepp vizet rámfröcskölt és még elvezte is,hogy „idegesíthet”. Bár szerintem kicsit tévedésben volt, mivel számomra nem volt ebben semmi idegesítő. Hirtelen odafordultam hozzá és huncutul megjegyeztem:
- Látom te sem vagy az a nyugalmas típus... – vigyorodtam én is el.

ELENA & STEFAN

Az igaz szavak nem szépek.
A szép szavak nem igazak.

ELENA & STEFAN

Kissé meglepett Stefan megjelenése. Habár a sors iróniájaként ez szinte már elvárható volt. Lélegzet visszafojtva követtem mozdulatait, majd mikor egy félméternyi távolságot hagyva kettőnk között megtorpant lassan végig mértem. Kétlem ,hogy kikapcsolódás céljából választotta volna a vízesést. Feltételezem, valamit szeretne tőlem, ha csak nem jött ellenőrizni Klaus vértasakját. Egyszerűen kénytelen vagyok felfogni ,hogy lehet pont neki az életcélja a hajthatatlan bosszú. Talán csak még mindig nem tudom feldolgozni ,hogy nem az a fiú áll előttem, aki egykor. Persze, azt senki ne várja el tőlem ,hogy ezt a reményt valaha is felfogom adni. Amíg élek, nem. Nem ölhetett ki minden pozitív érzelmet magából, ebben biztos vagyok - nem mentette meg volna bátyját számtalanszor, nem állt volna ellen Klaus akaratának, és most nem állna előttem. Vagy velem lenne a baj... mindenkit a magam javára próbálok befolyásolni, azzá tenni aki soha nem lehet. Egy önző lény vagyok, aki mindent csak a maga javára akar fordítani, hogy neki jobb legyen. Két férfit akar maga mellett tudni, miközben észre sem veszi ,hogy ezzel mekkora kavalkádot és fájdalmat okoz.
Egy ideig csak némán, magamba megállíthatatlan önmarcangolást folytatva meredtem azokba az összekeverhetetlen zöldeskék szemekbe, melyben most számomra rejtélyes csillogás tükröződött. Próbáltam nem mutatni ,hogy mennyire hatot rám a jelenléte, ezért csak szimplán összefontam karjaimat mellkhasom előtt és zavartan megköszörültem torkom, hogy lehetőleg hangomon se mutatkozhasson meg érzékenységem.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. - halványka mosoly csúszott ajkaimra. Habár minden porcikám azt kívánta ,hogy csak egy kicsivel közelebb léphessek hozzá, muszáj volt kontrollálnom magam, ezért még egy perc erejéig tartva a szemkontaktust hátat fordítva folytattam mondanivalóm. - Csak egy kis kikapcsolódásra vágytam. - sóhajtottam, majd a nap szétágazó sugarait kezdtem el fürkészni. Pont ezt a csendes helyet kellett kiszúrnom? Annyi erdő, park, vagy egy egyszerű könyvtár van Mystic Fallsban, valaminek mégis ide kellett hozni. Ahhoz amihez annyi emlék, boldog emlék fűződik...mázli, hogy ez épp rám vall.
- Na és a te mentséged?. - vettetem egy pillantást a vállam felett Stefanra, bár ezúttal hangomon enyhe zavarba lét mutatkozott.

ELENA & STEFAN

Valószínűleg álmodom - de senki se csípjen meg. Egyszerűen nem akartam elhinni, megérteni Stefan szavait, tetteit. Pontosan erre vártam attól a pillanattól kezdve mikor Klaus elszakította tőlem. Szinte megbabonázott, ahogy arcomon vándorolt hüvelykujjával. Szívem majd kiesett a helyéről mikor ajkai közeledtek az enyém felé, talán jobban tartottam attól ,hogy meghallja azt a heves dobogást, mint cselekedetétől. Akármennyire is szerettem volna, nem tudtam úgy hinni a férfi szavaiban ,mint régen. Akár a félelem is eluralkodhatott volna rajtam, ha az a csók, ami akkor bekövetkezett nem történt volna meg. Ahogy karjaiban tartott, ismét átéreztem azt a biztonság érzetet amit ő nyújtott nekem a múltban.
Gyengéden fektettem bal tenyeremet mellkhasára, míg másik kezemmel tarkóját érintve még közelebb préseltem magamhoz. Ebben a percben milliónyi ismerős emlék suhant át fejemben, melytől akaratlanul is libabőrös lettem. Talán csak egy pillanatra nyílalt belém a bűntudat, mikor agyamban nem csak a Stefannal való kellemes időtöltések merültek fel, hanem egy jelenet mely nem rég játszódott a Gilbert ház ajtaja előtt. Mikor az idősebbik Salvatore csókjában részesültem. Ha erre gondolok, mindig két irányba vezet a véleményem.
Mikor ajkaink ismét külön váltak, bágyadt sóhajjal döntöttem homlokom Stefan állához.
- Tudtam ,hogy nem hiába reménykedtem. - szólaltam fel rekedten, azonban szemhéjamat még mindig lehunyva tartottam, még egy kicsit gyönyörködni akartam az emlékképekben. Kezem tarkójáról nyakamhoz kalandozott, mikor enyhe hiányérzetet éreztem a férfi azon terülteten kutakodó ujjai után. A nyakék...eltűnt. Feszülten kaptam el a fejem Stefan arcától, tekintetemmel a padlót vizslattam az ékszer után, mikor megpillantottam a másik ökölbe zárt tenyerét. Értetlenül vontam fel tekintetem szemeibe, majd kezéhez kaptam.
- Stefan.. Mit művelsz? - lassan kezdett összeállni a kép. Hisz egy vámpír nem ok nélkül kobozza el egy ember verbénás nyakláncát. Habár nem szabadott volna, de csakis a legrosszabbra tudtam gondolni.
- Kérlek, visszakaphatnám? - nagyot nyeltem mondatom közben, hangomból egyértelműen kivehető volt a zavarba lét. Nem tudnám tagadni, hogy nem fordult meg bennem az a tény, hogy szemfogait a nyakamba szándékozza belemélyeszteni, majd elhitetni velem ,hogy semmi köze az egészhez. Fájdalmat okozott bizalmatlanságom felé, de tisztában vagyok vele ,hogy nem tudja magát teljes mértékben kontrollálni a vér iránti kötödése miatt.

ELENA & STEFAN

Az álom, amire már oly régóta vágytam, egy pillanat alatt rémálommá változott. Stefan hirtelen felindulását nem tudtam mire vélni. Szavai vízhangként játszódtak le újra és újra fejemben, miközben kezeimet ellökve magától egy méternyi távolságra lépett tőlem. Talán még magamnak is nehezen akartam bevallani, hogy féltem. Rettentően féltem Stefantól, hogy egyszer csak az önuralmát kénytelen kontrollálni és meggondolatlanságból olyat tesz, amit később vagy bánna vagy nem. Ez is a bizalom kérdéséhez fűződik, eleve nem pozitívum ha nem érzed magad biztonságba amellett, akit szeretsz. Számtalanszor eljátszadoztam azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő visszatérne és minden menne a régi kerékvágásban. Valószínűleg boldog lennék, több szempontból kifolyólag is, de... komolyabban elmélyülve a témában az ember egyre több kifogásolni valót és bizonytalanságot vesz észre. Az alatt az idő alatt, míg Stefan Klaussal elhagyta Mystic Falls határait, megtaláltam az okokat, hogy miért is kezdtem el kötődni Damon felé. Talán a hiány, - egyrészt - amitől az érzelmeim szenvedtek. Másrészt, kellemetlen szembesülés volt magam számára mikor felfedeztem ezt a lehetőséget. Stefannal remek párt alkottunk, néha túlságosan is. Mindig mindentől úgy óvott akár egy porcelánbabát, viszont a testvérével mondhatni felszabadultnak éreztem magam, nem éreztem ,hogy bárkinek is meg kellett volna felelnem. Csal említsem a Chicago-ba szöktetést. Valami pedig azt súgja - még ha talán ez a legfájóbb is az egészben - Katherinevel, Rebekahval, vagy akárkivel kapcsolatban Stefan pontosan ugyan így érez. Néha azt látom nem tudjuk önmagunkat adni egymásnak mert túlságosan tartunk a másik véleményétől vagy reakciójától. De az is lehet ,hogy csak én látom rosszul. Hisz ha valamit elmondhatok, akkor az az ,hogy ezek a "problémák" mind elsimulnak, ha vele vagyok. Elmondani nem tudom, mi lett volna ha aznap nem megyek be abba a férfi mosdóba, és mind az amit átéltem vele meg sem történik, vagy ha elfeledtetnék velem...mint az életemben egy tátongó lyuk.
A férfi kemény szavai szinte visszalöktek a valóságba. Épp ésszel kénytelen voltam megérteni, egyáltalán ,hogy hagyhatták el ezek a vádak a száját. Egy biztos, nem az az ember állt előttem aki még annak idején.
- Stefan mégis...mégis miről beszélsz? - lábaim remegtek, arcom hófehér árnyalatot öltve zavart pislogást tükrözött. - Életcél?! Ennyi idő után valóban így sikerült kiismerned? Mégis ki vagy te?! - hangomon más sem csengett ,mint a hitetlenség és a düh. Őszintén reméltem ,hogy egy parányi hatást gyakorolok rá a szavaimmal. Csak mozdulatlanul meredtem magam elé, mint valami szobor, és próbáltam feldolgozni ezt a 10 percet, miközben testem minden pontját átjárta a csalódottság keserű és elemésztő érzése. Hirtelen kaptam fel fejem, mikor ujjaival roppant szorosan feltámasztotta államat. Térdeim, ha lehet, még jobban reszkettek, féltem felmondják az erőfeszítést, és egyensúlyom oda. Másra sem tudtam koncentrálni ,mint a férfi zöld szemeinek gyanús csillogására. Akaratlanul is ajkaim hasonló szavakat formáltak ,mint az övé.
- Nem kell ,hogy emlékezzek. - ismételtem esetlenül, majd egy pillanatra szemeim mélyen lecsukódtak, pár másodperc után pedig nagy nehezen ismét megmutatkoztak mogyoró barna íriszeim.
- Ne haragudj, de elárulnád mit keresel itt Stefan? - motyogtam rekedten a kérdést, ajkaimon pedig bágyadt vigyor csücsült.

Egy pillanatnyi rebegtetése a szemnek, egy éles villanás az emlékezetbe, és máris rájössz mekkora hatalma van egy vámpírnak a halandók felett. Szinte fel sem fogják a magamfajták, hogy valójában mennyire ki vagyunk szolgáltatva a természetfeletti lényeknek, pusztán egyszerű és egészséges naivitás folytán. Mégis sokak vágynak a társaságukra egy kevésbé unalmas és hétköznapi élet reményében. De ahogy azt a mondás is tartja, a kivétel erősíti a szabályt.
Minden egyes szó melyek elhagyták Stefan ajkait, ezernyi kézszúrásként fúródtak belém. Szemeimet lassan vonták birtokba a kelletlen könnycseppek, azonban még véletlenül sem hagytam őket végigsziporkázni arcomon. Nem gyengülhetek el, most nem!
- Kérlek, ne mondj ilyet... - vontam le tekintetem, miközben a lehető legkíméletesebben préseltem ki magamból ezt az elhaló mondatot. Mélyen magamba fojtva a beszívott levegőt, lassan emeltem fel fejem, hogy láthassam miféle jel, érzelem ül ki. - Én választottam magamnak ezt a sorsot Stefan! Mikor megtudtam mi vagy, akár hátat is fordíthattam volna neked, de nem ezt tettem, én nem ezt akartam. Miattad...mert jelentettél számomra valamit. Nem volt nagy ár megbirkózni a ténnyel, mert te ott voltál nekem! - az utolsó szó már alig hallhatóan csendült fel, miután végig siklott arcomon egy aprócska könnycsepp. A férfi dzsekijének ujját szorosan markomba szorítottam, majd épp ,hogy csak egy centivel de közelebb léptem hozzá.
- Tudom ,hogy vannak igényeid, mint vámpírnak, ahogy...nekem is. De ha egyszerűen elmenekülsz az érzelmeid elől nem segít a helyzeten, mert akármilyen nagy is a távolság azokat nem fogod kiölni magadból. Ha pedig úgy döntesz ,hogy mégis kikapcsolod, rajtam igazán ne múljon. - záporban omlottak le a keserű, sós cseppek szemeimből. Az ujjaim, melyek kitartóan fonták maguk közé Stefan dzsekijét elgyengültek, erőtlenül zuhantak magam mellé. A talajt kémleltem végtelenül, féltem a férfi reakciójától, a cselekedeteitől, az elutasításától. - Csak ne hagyj magamra. - mormoltam. A férfi szavai vízhangként törtek elő újra és újra fel belőlem, és habár egy név, mely ha most nem merült volna fel talán ez a hirtelen érzelem kitörés nem tartana ott, ahol. Damon...elég ez az egy szó ahhoz, hogy testem minden egyes pontján kiüt a libabőr, fejemben ezernyi kellemes és egyben kellemetlen pillanat bukkan elő, térdem reszketni kezd, nem beszélve akkor, mikor ezt a témát pont ő az öccse hozza fel. Alighanem kikívánkozott belőlem az a kérdés, amihez már-már szánalmasan nagy erőfeszítést kellett vennem magamon, ugyanis a lehető legnehezebb szófordulatba mélyedet most bele, de egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül, ahogy mondataiba belefoglalta ezt a nevet.
- Tulajdonképp most rólunk van szó, vagy Damonről? - fontam össze karjaim ismét mellkasom előtt.

*bocsi a késésért, bár a reag állapot sem valami jó. *

ELENA&STEFAN

ELENA & STEFAN

Minden pillanatára hajszál pontosan emlékszem, mit éltem át akkor, mikor megtudtam ,hogy valójában miféle természetfeletti világ tengeti mindennapjait Mystic Fallsban. Teljes mértékben eluralkodott rajtam a gyengeség. Addig egy erős nőnek tekintettem magamra, aki átvészelte magát a szülei elvesztésén, sok, kemény befektetett munkával bekerült a hírhedt szurkoló lányok közé, öccsét képes volt fegyelmezni. De a tény, hogy tévhitek és titkok fonták körbe az életemet egész idáig,, megrendített. Mint például az, hogy valójában Miranda és Grayson Gilbert, a szüleim, akikre eddig példaképként tekintettem örökbe fogadtak. Az egyik legjobb barátnőm, Bonnie egy boszorkány, vagy történetesen a férfi, akibe beleszerettem egy vámpír. Akár a mesékben.
Stefan jelleme egyik pillanatról a másikra megváltozott. Mintha a benne élő oldalak - a ripper és az érzelmekkel teli vámpír - folyamatosan küzdenének az irányításért. Egy harc, amit magával vív. Azt hiszem nem kell megemlítenem, hogy ha tehetném melyik párthoz csatlakoznék...
Szavai hallatán elképedtem, habár furcsa módon enyhe megnyugvást éreztem belül. Tenyere hátamra siklott, mivel közelebb húzott magához. Elmeredtem zöldes íriszeiben. Szinte érezhető volt, ahogy tekintetében egy mohóbb és céltudatosabb csillogás dominál.
- Tessék? - arcomról pár kósza, fel nem száradt könny cseppet kézfejem oldalával elsimítottam, ajkaimra zavarodott mosoly ült ki. - Stefan, erre igazán nincs semmi... - szakítottam félbe a mondatot, miközben hátra nyúlva, ujjaimat körbefonva csuklóján lefejtettem magamról karját. Ha jobban meggondolom, ez egy lehetőség. Felejtsd el, Elena! Épp az előbb foglaltad szavakba ,hogy kész vagy elfogadni őt, úgy ahogy van, tegyél fel az örökös makacsságoddal! Ha elfogadod az ajánlatát, ne azért menj, mert egy újabb alkalmat kapsz rá ,hogy kiöld belőle azt az énjét, amire lehet hogy soha nem leszel képes...Ha menni akarsz, hát menj azért mert szereted. - Végül is lehet róla szó. De szigorúan egy feltétellel... - egy kissé meghátráltam, majd próbáltam visszafogni egy újabb kitörő sóhajt. - Ha ezt az egészet komolyan gondolod. - hangom enyhén megremegett, egy pillanatra magamba fojtottam a levegőt. Sosem gondoltam úgy ,hogy Stefannak bármiben is meg kéne változnia, de valószínűleg ha most ezt említésre teszem azt csak egy újabb értelmetlen vitát vonz maga után. Ez a megfelelési kényszer, amit számomra a régi énje tökéletesen megtestesített, ezzel egyszerűen ő sosem volt megelégedve. Talán mindig is felül akart kerekedni valamivel a bátyjánál. Pontosan ettől tartok, hogy csupán azért akar újra a bizalmamba férkőzni ,hogy megmutathassa Damonnek, igen ő győzött.

ELENA & STEFAN